OCR Output

4. Hatalomdelegáció és egyensúly: oszmán közigazgatási gyakorlat a keleti periférián e 71

határsértéseket mégis idegesen vették tudomásul, és ez a kurd törzsek határátlé¬
péseire is vonatkozott."

A kelet-anatóliai helyzet különlegessége végül is abban áll, hogy ebben a ré¬
gióban gyenge volt az oszmán központi kormányzat jelenléte, és hogy ennek
következtében a régiók sajátos módon átvették a központi hatalom szerepét, amit
sajátos módon gyakoroltak. A közvetlen központi kontroll és az állam hatalmi
monopóliumának kialakítása viszont a modern állam tipikus jellemzőihez tar¬
tozik. Tágabb értelemben tehát arról van szó, hogy mily módon és milyen fel¬
tételek mellett alkottak és hajtottak végre modernizáló reformokat az Oszmán
Birodalomban, különös tekintettel a keleti határrégióra.

Az oszmán modernizáció előfeltételei

Az egész oszmán modernizációs folyamat középpontjában a centralizáció prob¬
lémája állt, a központi állam megerősítése a regionális hatalmi centrumokkal ¬
helyi notabilitásokkal, a gyakorlatilag autonóm törzsi vezetőkkel és különöskép¬
pen a saját tartományi kormányzókkal - szemben, akik a decentralizáció hosszú
folyamata során egyre inkább önállósultak, és akiknek az önhatalmúskodása és
hatalmi igényei a kései 18. és a korai 19. században az állam egységének fennalla¬
sát összességében sokkal inkább megkérdőjelezték, mint az ugyanekkor feltö¬
rekvő nemzeti függetlenségi mozgalmak a Balkánon." Az 1833-as és 1839-es
években különösen fenyegetővé vált a helyzet, amikor Muhammad Ali, Egyip¬
tom oszmán kormányzója, csapataival megindult a birodalom fővárosa felé, hogy
hatalmi igényeit érvényre juttassa. Csakis az európai nagyhatalmak beavatkozása
mentette meg a birodalmat a felbomlástól. Ez az ún. Muhammad Ali-krízis

"§ Ld. pl. Basbakanlik Osmanli Arsivi (BOA) DH.MKT. 1505/70, 1888. majus 2-4n; BOA
AJMKT.MHM. 750/12, 1894. augusztus 9-én; BOA A.}MKT.MHM. 638/15, 1895. oktöber
26-4n; BOA DH.EUM.EMN. 58/3, 1914. marcius 3-4n; BOA A.}MKT.MHM. 545/43,
1901. március 21-én; BOA A.}MKT.MHM. 665/6, 1895. november 13-4n; BOA A.}MKT.
MHM. 622/14, 1903. jünius 24-én; BOA Y.PRK.MYD. 15/27, 1894. augusztus 16-4n, stb.
"9? Vö. a kövekezö attekintéseket: Shaw, Stanford J. (1976): History of the Ottoman Empire
and Modern Turkey, ı. kötet., Cambridge, 217-298. o.; Matuz, Josef (1996): Das Osmanische
Reich, Darmstadt, 183-209. 0.; Mantran, Robert (1989): L’Etat ottoman au XVIlle siecle:
la pression européenne. In ué (szerk.): Histoire de l’Empire ottoman, Paris, 265-287. o.