OCR Output

A 2 4, x
56 s ÖRMÉNY ÉLET AZ OSZMÁN BIRODALOMBAN

Vizsgälébizottsägot (teftis umumi-i askeri komisiyon-u älisi), és azzal a feladattal
bízta meg, hogy vizsgálja meg az oszmán és a külföldi katonai szervezetek fel¬
építését, illetve hogy dolgozza ki az oszmán hadsereg számára alkalmas reform¬
terveket." A bizottság élén maga a szultán állt, az egyik ügyvezető elnök pedig
Gazi Ahmed Muhtar pasa volt. Ő a háború alatt parancsnokként szolgált a keleti
fronton, Kars erődjének a védelmekor kitüntették. Köztudott volt, hogy követ¬
kezetesen támogatta a reformokat." A bizottság nagyjából 40 tagot számlált,
nagy részük katonatiszt volt a reguláris hadseregben. Fennállásának első két
évében a vizsgálóbizottság egy sor javaslattal állt elő a katonai reformmal kap¬
csolatban, ezek a javaslatok mind a német katonai szervezet mintájára készültek.
A hadsereg teljes létszámát a háború előtti 500 ezer főről 800 ezer főre akarták
bővíteni, leginkább további tartalékos egységek felállításával. Ehhez porosz
mintára létre akartak hozni egy szigorúbb sorozási törvényt, mely hatályon kívül
helyez egy sor mentességet. Ez elsősorban a nem-muszlim népességet érintette,
akik eddig felmentést kaptak a katonai szolgálat alól."

A német katonai misszió

Az oszmán Katonai Vizsgálóbizottság terveiben messzemenőkig a német had¬
sereg modelljét követte. Ezzel a bizottsággal párhuzamosan és vele együtt¬
működve egy másik, német tisztekből álló csoportot is megbíztak azzal, hogy
reformtervezetet dolgozzon ki az oszmán hadsereg részére." 1882 májusában
megérkezett a német katonai misszió első négy katonatisztje az oszmán fővárosba.
Kaehler ezredest bízták meg a misszió vezetésével, rajta kívül egy-egy tisztet
küldtek fegyvernemenként: von Hobe főtisztet a lovasság számára, Kamphoe¬

” AA-PA, Türkei 142, ı. kötet, Radowitz an Bismarck vom 25.12.1882, 1. melléklet: Bericht
von General Kaehler vom 23.12.1882; Türkei 142, ı. kötet, Hirschfeld an Bismarck vom
19.10.1882; v6. még Shaw; Shaw: History of the Ottoman Empire and Modern Turkey. 2. kötet,
184., 186., 245. 0.

3 AA-PA, Türkei 142, 1. kôtet, Radowitz an Bismarck vom 25.12.1882, 1. melléklet: Bericht
von General Kaehler vom 23.12.1882; vô. még Shaw; Shaw: History of the Ottoman Empire
and Modern Turkey. 2. kötet, 184., 186., 245. 0.

A AA-PA, Türkei 142, ı. kötet, Hirschfeld an Bismarck vom 19. Januar 1882.

5. Vô. Wallach: Anatomie einer Militärhilfe. 45. o.