Oldal 163 [163]
162 «e ÖRMÉNY VÁROSÉPÍTÉSZET ERDÉLYBEN
ruházások új rendszere vált az uralkodóvá. A hagyományos örmény
utcaképben a magánépítkezések és a középítkezések — a templomokat leszá¬
mitva — körülbelül ugyanazt az építészeti nívót és hagyományt képviselték.
Sőt, sok esetben a polgári paloták minősége felül is múlta a középületekét.
A századfordulós városban mindez megváltozott, és a középületek rendre
nagyobb léptéket, magasabb építészeti nívót képviseltek. Mindez elválasztha¬
tatlan az örménység új szerepétől. Az idegenből rendi kiváltságossá, majd
a magyar nemzeti ügy iránt elkötelezetté váló örménység a dualizmus idején
jelentős intézményi feladatokat szerzett, jóval jelentősebbeket annál, semmint
azt a településeinek pozíciója vagy gazdasági teljesítménye indokolta volna
(kaszárnya, bíróság, börtön, gimnázium). A századforduló hatalmas hivatal¬
épületei és iskolái az örménységnek a magyar államnemzethez fűződő viszo¬
nyát jelenítik meg a városképben. A földszintes vagy legfeljebb egyemeletes
házak szövetéből kiemelkedő, a város korábbi struktúrájától elütő, hatalmas
épülettömbök mintha csak a világvárossá fejlődő Budapest követségei lenné¬
nek. A kontraszt kétségkívül Erzsébetvárosban a leglátványosabb, de még
a gyorsan fejlődő Gyergyószentmiklóson is szembeötlő, igaz, itt nem haladja
meg a korszak kisvárosaira általában is jellemző mértéket. Az új építkezések
sokkal többet jelentettek, mint néhány új elemet a városképben. Megjelené¬
sük szoros összefüggésben volt a korábbi városi centrum átalakulásával, a kül¬
városok és az örmény településmag viszonyának átrendeződésével.
A korábbi városi centrum nyugodt, kontrasztok nélküli volt, központjá¬
ban az egyetlen pillantással befogható főtérrel. Ez a látkép Gyergyószentmik¬
lóson a piactérről nyílt a katolikus templom felé, előtérben az örmény keres¬
kedőházakkal. Szamosújváron a polgárházak gyűrűjébe fogott nagytemplom
— előtte a kereskedőcsarnokkal és a városházával — alkotta a 19. század eleji
központot, amihez igen hasonló volt Erzsébetváros arculata is. A város a főté¬
ren szinte egyetlen ponttá sűrűsödött össze, egymásra zsúfolva a privát,
a kereskedelmi és a szakrális tereket. Ez a városépítészeti kompozíció híven
fejezte ki a 19. század eleji örmény kolóniák zártságát és társadalmi szervezett¬
ségét, amely egyszerre fogta át az egyházi és a városi autonómiát, általában
pedig a céhbeli polgárság rendi és kereskedelmi jogait. Az örmény kolóniák
élesen elkülönültek a feudális arisztokráciát képviselő korábbi épületektől,
a szamosújvári vártól és az erzsébetvárosi Apafi-kastélytól. Az is igen jellemző,