OCR Output

160 + ÖRMÉNY VÁROSÉPÍTÉSZET ERDÉLYBEN

Hasonlóan redukált barokk architektúra jellemzi Gyergyószentmiklós,
illetve Csíkszépvíz egy-egy eredeti formájában fennmaradt portáját, noha
hozzá kell tenni, hogy a korabeli, vakolatlan faházak között még ez az egysze¬
rűbb copf homlokzatkezelés is pompásnak hatott. Bár szerényebb eszközök¬
kel, de ezeken a helyeken is megvalósult a közvetítő kisebbségre jellemző
híd-szerep, amely a helyi építészetet a városias központokkal kötötte össze, és
hozott létre valami egészen új, sajátos karaktert. Az örmény utca Gyergyó¬
szentmiklóson annál inkább érdekes, mert a keskeny telkeken kénytelen volt
felfelé növekedni. A jóval urbánusabb Szamosújvárhoz képest ezért itt sokkal
hamarabb megindult a városkép vertikális növekedése, még ha egyszerű for¬
mában is. A gyergyói örmény utcakép olyan, mintha egymás fölé helyezett
parasztházak alkotnák. Hogy nem egy önálló emeletes épülettípusról, hanem
a helyszűke kényszere szülte megoldásról volt szó, jól mutatja, hogy ahol arra
lehetőség volt, inkább horizontálisan bővítették az épületeket. Mégis azt
mondhatjuk, hogy az emeletráépítésnek ez a szokása mélyen beivódott a gyer¬
gyói településképbe, és az 1900-as években felépülő új, eklektikus főtéren már
csak emeletes házakat engedtek építeni. A főtéri házak némelyike még őrzi az
eredeti bolthajtasokat is (példaul a Rubin-féle haz), jelezve az átmeneteket.

A századfordulós lakóházépítés nem csak itt idomul szervesen a korábbi
épületek diktálta beépítési rendhez. A szamosújvári és az erzsébetvárosi főtér
átépítése ugyancsak telkenként — ritkábban két telek összevonásával — haladt
előre, illetve hasonló folyamat figyelhető meg kisebb léptékekben Csikszépvi¬
zen is. Mindebből következett, hogy bár az utcakép ritmusa (a telkek széles¬
sége) megmaradt, zárt és sűrűbb lett az utcakép. Szintén alapvető változás
a korábbi utcaképhez képest az eklektikus homlokzatok vizuális összeolvadása.
A barokk épületek rendszerint önálló egészként határolták az utcát. Az elkes¬
kenyedő oromzat vertikális lezárást adott az épületnek, a kapu pedig összekö¬
tötte a szomszédos épülettel, de el is választotta attól. Minden egyes telek
önálló egész volt, és így kapcsolódott be az utcakép egészébe. A századforduló
idején a házak a házsorok részeivé váltak. Különösen szembeötlő ez a bérházak
esetében, amelyeket a tetőzetig úgy terveztek, hogy szorosan melléjük illeszt¬
hető legyen a következő épület (ezért volt például célszerűbb az utcával párhu¬
zamos gerinc, hiszen máskülönben a lefolyó víz egy csatornahiba esetén a ház¬