Page 62 [62]
OCR
3. Az örménység identitása s GI (2) A második korszak a városépítés tulajdonképpeni aranykora, amely a szabad királyi városi rang, illetve a rendi jogok megszerzésének folyamatát kíséri végig a 18. század közepétől az 1848-as polgári forradalomig. Ebben az időszakban a késő feudális viszonyok között fejlődő város, illetve településrész világosan elkülönül környezetétől. A határ örmény és nem örmény között világos, jogi formában rögzített. Mindemellett az örménység gazdasági ereje ekkor a legjelentősebb. Mind a templomépítészet, mind a polgári építészet virágkorát éli, kialakulnak a ma is látható városképi sziluettek. (3) A harmadik, szűk évszázadnyi periódus az identitásváltás időszaka. A települések, településrészek örmény jellege elhalványul, illetve, ha meg is marad, az már nem etnikai-rendi, hanem osztályjellegében üt el környezetétől. Az örmény építészet belesimul a paraszti-polgári, falusi-városi építészet kettősségébe, utóbbinak egy lokális változataként. Az örménység anyagilag instabil rétegei beolvadnak a helybeli társadalomba, a polgári középosztályra pedig egyre nagyobb vonzerőt gyakorolnak a nagyvárosok. Az örménység etnikai zárvány jellege megszűnik, ezzel együtt pedig a városok örmény jellege is elhalványul: egy, az erdélyi településekre általában is jellemző sokvallású, soknemzetiségű városképnek adva át a helyét. Az integrációs modellnek a hasonlóságokon túl az egyes örmény telepek különbségeit is magyaráznia kell. Látható például, hogy az első korszak eredménye, a telekvásárlás, csak a későbbi szabad királyi városokban történik meg, mint ahogyan a második korszak látványos építészeti fejlődése is jórészt ezekhez a városokhoz kötődik (Erzsébetváros, Szamosújvár). Ugyanakkor a 19. század végének magyar-örmény identitása éppen ott tudott alkalmazkodni a kor kívánalmaihoz, ahol korábban korlátozottak voltak a rendi kiváltságok, tehát a székelyföldi kolóniákban. Ám még ezen belül is óriási a különbég a falusias Csíkszépvíz és a regionális kisváros, Gyergyószentmiklós között. Előbbi rendkívül erős vándorlási veszteségével szemben Gyergyószentmiklós viszonylag dinamikus társadalmi közeget tudott kínálni a felfelé mobilizálódó családoknak. A négy település 19. század végére kialakult sziluettjét felfoghatjuk az integrációs fázisok morfológiai lenyomataként is. A négy település építészeti arculatának különbözősége éppen abból adódik, hogy az iménti három korszak
