állam, illetve mi az egyén létének valódi értelme. Az ezekre a kérdésekre
adott megfelelő válasz alkalmas lehet arra is, hogy a populizmusok radi¬
kális megoldásaival szemben valódi értékeket mutasson fel.
Ahogy bemutattuk, az állam feladata, hogy a normarendek működését
erősítse a társadalomban, elősegítve azt is, hogy ezek a normák olyan kap¬
csolati mintákat, topográfiákat alakítsanak ki, amelyek alkalmasak lehetnek
a fenntartható jövő megalapozására már most a jelenben is. A szóelemzés
bizonyította: nem arról van szó, hogy a normarendek egymással versenyez¬
ve sajátítanák ki egymás fogalomkészletét, hanem éppen ellenkezőleg.
Arról van szó, hogy a normarendek saját rendszerükbe integrálják más
normarendek szavait annak érdekében, hogy képesek legyenek életképes
párbeszéd folytatására.
A fogalmak ilyen értelmű tisztázása, a szabályozáskomplexitás felisme¬
réseinek gyakorlati alkalmazása elvezethet egy , jobb" állam kialakulásának
irányába.
Az itt megfogalmazott elvek természetesen nem fognak egyik napról
a másikra a jogalkotásban vagy éppen a joggyakorlatban megjelenni. Ha
azonban tudatosítjuk az értékorientált gondolkodás szükségességét és
a normarendek párbeszédének fontosságát?"", előbb-utóbb elkerülhetetlen
lesz, hogy az értékek , szó szerint" átjárják az elmondott vagy leírt szöve¬
geinket.
249 A kérdésben két átfogó tanulmánykötet jelent meg az elmúlt években: Birher Nándor — Homicskó
Árpád Olivér (szerk.): Az egyházi intézmények működtetésének etikai alapjai, Budapest, Káro¬
li Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Budapest, 2019; továbbá Birher
Nándor — Homicské Arpad Olivér (szerk.): Szabályozáskomplexitás, Budapest, Károli Gáspár
Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, 2021.