se esetén. A közérdekű érdeksérelem védelmével kapcsolatban a köztestületeknek
is lehet feladata, akár a szervezetbe tartozó tagság, akár más-más közérdekű
feladat ellátásának veszélyeztetése esetén.
Ezen túl a jogszabály számos olyan elvet sorol fel, amelyek úgy biztosít¬
ják a jogvédelmet, hogy az egyének és a közösség érdeke egyszerre legyen
szem előtt. Ezek közül esetünkben a legfontosabb a hatékony jogvédelem
elve.
Az elv rögzítésre került mind az Alaptörvény 28. cikkében, mind pedig
a korábbi európai joggyakorlatban. A hatékony jogvédelem, amely már
a preambulumban is szerepel, az alapja annak, hogy a jogállamiság elvei
érvényre juthassanak, az állam és az állampolgárok viszonya igazságos
lehessen. Pontosan emiatt a hatékony jogvédelem mind a szubjektív, mind
pedig az objektív jogvédelem irányába kell hogy mutasson.
A szubjektív jogvédelem biztosítása a rendelkezési elvhez kapcsolódik, míg
éppen a rendelkezési elv áttöréseként jelenik meg az objektív jogvédelem, mely
révén a bíróságnak lehetősége lesz a hivatalbóli eljárásra, illetőleg egyes eljá¬
rásjogi intézkedések hivatalból való megtételére. Ezen kétirányú tevékenység
kapcsán a bíróságnak meg kell találnia azt a kényes egyensúlyt, mellyel a szub¬
jektív és az objektív jogvédelem még megvalósítható a fegyveregyenlőség
tényleges biztosítása mellett.?*
A hatékonyságot — elsősorban a jogvédelem objektív oldalán — szolgáló
elem az is, hogy a bíróság hatáskörébe került az önkormányzati rendelet más
jogszabályba ütközésének vizsgálata, valamint a helyi önkormányzat törvé¬
nyen alapuló jogalkotási kötelezettségének elmulasztása miatti eljárás lefoly¬
tatása. Valóban fontos szempont volt a közigazgatási bíráskodás jogvédelmé¬
nek objektív elemeit is markánsabbá tenni, hiszen egyszerűen a természetes
személy felperes gyakran nem lehet alkalmas arra, hogy a közigazgatás fel¬
adatellátását kontrollálja, a törvényességet a keresete által biztosítsa.
246 A közigazgatási eljárás szabályai I. Az általános közigazgatási rendtartás magyarázata, lezár¬
va: 2017. szeptember 1., Kommentár a gyakorlat számára, HVG-ORAC online adatbázis.
247 Uo.; Rozsnyai Krisztina: Tisztességes ügyintézés — tisztességes eljárás, konferencia-előadás, Új
eljárásjogi kódexeink II.: Általános Közigazgatási Rendtartás és Közigazgatási Perrendtartás,
Jubileumi konferenciák az ELTE ÁJK alapításának 350. évfordulója alkalmából, 2017. május 5.