OCR Output

II. A KÖZIGAZGATÁS TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE A MODERN KORBAN

A hatalom modernkori növekedése többé már nem hordja magában
a fenntartható fejlődés lehetőségét. Az ember ténylegesen döntési pontra
ért: vagy felnő emberi mivoltában is a hatalmához, felülmúlva önmagát,
vagy hatalma, mint tehetetlen férget sodorja el.

Hatalom és önfelülmúlás

A hatalom és az önfelülmúlás ugyanazon a két pilléren nyugszik: a való¬
ságot felismerő és alakítani tudó értelmen és a célokat kitűző akaraton.
Jellemzően mindkét tulajdonság az emberhez köthető. Mára azonban
mind a tudás, mind pedig az akarat részben függetlenedett az embertől.
A tudás egyre inkább nagymennyiségű adat elemzéséhez, az akarat pedig
társadalmi alrendszerek működéséhez kötődik. Ez a hatalom gyakorlásá¬
nak személytelenné válását eredményezi. A személyes felelősség így (lát¬
szólag) jelentősen csökken, teret adva a technikai diktatúrák kialakulásá¬
nak. A technikai diktatúrában sem jelenik meg az igazi személyes
felelősség, hiszen a legfelsőbb vezető is tisztában van vele: hiába utasít¬
hatja az alatta állókat (akiket pontosan ez az utasítás mentesít a személyes
felelősség alól), ha már nem sikerül fenntartania annak a látszatát, hogy
ő képviseli az egész közösség akaratát, ugyanúgy fogják félretenni, ahogy
ő félrelökte az elődeit."

A hatalmat a céljai mentén lehet csak értelmezni. Az önmagáért való
hatalom rossz, a közösségért való hatalom jó — hogy Arisztotelész termi¬
nológiájára utaljunk vissza. Nem szabad hagyni, hogy az emberi tudat és
akarat a felelőtlenség ígérete miatt elszakadjon a hatalom fogalmától. Újra
vissza kell térni az erkölcsös hatalom fogalmához, amelyben nem a hata¬
lomnak, hanem a hatalomban megjelenő emberinek kell erkölcsösnek és
személyes felelősséget vállalónak lennie. Ez egészen biztosan nem történik
varázsütésre, de végre meg kell tenni az első lépéseket ebbe az irányba.
A megoldás nem rendszerszintű, hanem az egyénben kezdődik. A hatalmat
létrehozó egyén felelős a tetteiért. Elszámolnia pedig a Teremtőjével kell.

Guardini ezt így foglalja össze: , A hatalom tehát egészen általános on¬
tológiai valóság. Az emberi létezés közvetlen kifejezése, amely lehet pozitív
vagy negatív tartalmú: kapcsolódhat az igazsághoz vagy a látszathoz, a jog¬
hoz vagy a jogtalansághoz. Így ez a jelenség a metafizikai, pontosabban

206 Guardini: Az újkor vége, 98.

e 128 +