OCR Output

A TÁRSADALMI KAPCSOLATOK

elő is kerültek, akkor is csak a felületes ideológia szintjén. A tiszta termé¬
szettudomány elégségesnek tűnt: , Akinek tudománya és művészete van,
annak vallása is van, akinek egyik sincs, annak legyen vallása"?? — állítot¬
ta Goethe. A hit és értelem egységét felváltotta az értelem kora." Isten,
mint alapvető viszonyítási pont helyét átvette a tudomány. Úgy tűnt, a bol¬
dogság""" — ahogy láttuk — tudományos módszerekkel érhető el az ember
számára. Mindez azonban — mivel a boldogság a teljességhez kötött foga¬
lom - lehetetlen. Ennek a tapasztalatnak a megélése vezetett el oda, hogy
a modernitás embere egyre zavartabb módon keresi a biztonságot. Az
önmagától lett (materiális) természet, az autonóm személyiség és a felelős¬
ség nélküli kultúra olyan fogalmak, amelyekről kiderült értelmetlenségük.
Az anyagi lét a lelki adottságokkal is rendelkező ember számára kevés, az
autonóm személyiség csak szimuláció a panoptikumban, a felelősség nél¬
küli kultúra pedig nem fenntartható. A modern illúziók összeomlásával
egyre nagyobb teret nyer az ösztönös cselekvés, gyakran a tudomány, az
erkölcs vagy a vallás mezébe rejtőzve.

Az emberi létforma sajátossága, hogy az ösztöneit (hajlamait) tudatossá
képes tenni, azokat uralni tudja. Az ösztönök megszelídítésének eredeti
célja az élet, és mint annak forrása, a természetnek a szeretete. Mivel a tu¬
dományos fejlődés következtében elveszett a természet transzcendentali¬
tásának megélése, a világ, mint véges anyag jelent meg, így a vele kapcso¬
latos felelősségérzet is átalakult. Ebből fakad az a világnézet, amely szerint
a világ emberrel vagy ember nélkül pusztán anyag, amely a maga elpusz¬
títhatatlanságában örök. Ennek a hideg és szellem nélküli anyagnak nincs
szüksége az emberre. A materializmus emberképe zord világot tár az egyén
és a közösség elé egyaránt.

Az emberi valóság viszont éppen fordított. Az idealista filozófiák szerint
a világnak, a világ rendezett egészének , szüksége van" az emberre. Ez az

182 „Wer Wissenschaft und Kunst hat, hat auch Religion. Wer alle beide nicht hat, der habe Religion.”
http://www.ursulahomann.de/GoetheUndDieReligion/kap021.html (Letöltes: 2018. jülius 16.)
Gilson, Etienne: A közepkori filozöfia szelleme, Budapest, Kairosz, 2004.

A boldogság kérdése és a politika fontos kérdés Arisztotelésznél is. Arisztotelész: Eudémoszi
etika, II. könyv: 1. ,Mivel a boldogság a legfőbb jó, a végcélok meg, mégpedig a legnemesebb
javak, a lélekben vannak -— ezek vagy tulajdonságok, vagy tevékenységek -, ezért előfeltevése¬
inkből világosan következik, hogy mivel a tevékenység jobb az állapotnál és a legjobb tulajdon¬
ságból következik a legjobb tevékenység, a legjobb tulajdonság az erénnyel azonos; az erényen
alapuló cselekvés a lélek legfőbb java. De arról is volt szó, hogy a legfőbb jó a boldogság. A
boldogság tehát a jó léleknek a tevékenysége. Mivel pedig láttuk, hogy a boldogság olyasmi, ami
teljes; és van teljes és nem-teljes élet, s ugyanígy erény is, mivel némelyik erény egész, némelyik
meg rész; a nem-teljes dolgok tevékenysége pedig nem-teljes, ezért a boldogság bizonyára a
teljes életnek az erény teljében való tevékenysége." (Steiger Kornél fordítása)

18.

oO

184