COMPLIANCE — A KÜLÖNBÖZŐ NORMÁK ÖSSZEHANGOLÁSA
szervezet alaptevékenységéhez kötődő előírásokat kell említeni. Ezek közül
a legtöbb a pénzügyi szférára vonatkozó compliance szabály, de ide tartoz¬
nak a fogyasztóvédelmi vagy az élelmiszer-biztonsági szabályok is. A té¬
makör egyrészt azért lényeges, mert rámutat arra, hogy az igazgatás során
is többféle norma technikai összehangolása szükséges.
A kérdéskört hazánkban a pénzügyi szektorban szabályozzák, a 2007.
évi CXXXVIII. törvény rendelkezik a befektetési vállalkozásoknál a ,,meg¬
felelőségi vezető" személyéről. Ezen túl a 6/2013-as PSZÁF-ajánlás foglal¬
kozik a compliance kérdésével.
A szabályozás és annak formális összehangolása, egyre technikaibbá
válása látszólag védi a polgárokat, valójában azonban komoly, a következők¬
ben felsorolt kockázatai is vannak egy compliance — technikai szabályozás
alapú megközelítésnek. A következőkben bemutatjuk a főbb veszélyeket.
1. Uniformizálás
Minden szakmát lehet többféleképpen jól művelni: a technikai jog azon¬
ban merev, egyféle megoldást kanonizál. Ez az innovációnak, a technikai
fejlődésnek, a vevői igények jobb kielégítésének lehet az akadálya. Ha az
adott szakma államilag kikényszerített, jogszabályi formát akar valami¬
lyen sztenderdeknek adni, akkor óhatatlanul egy szakmai csoport vala¬
milyen megoldása lesz a kanonizált. Ez gyakran szolgálhat részérdeke¬
ket.
2. A tényleges demokratikus kontroll hiánya
Az egyes technikai részletszabályokhoz csak kevesen értenek, így ezek
alkotásába és alkalmazásába a hétköznapi emberek nem tudnak beleszól¬
ni. A szabályok túlnyomó része nem érthető a hétköznapi ember számá¬
ra, Így az állampolgárok (és a jogászok tekintélyes része is) teljesen kire¬
kesztődnek a jogalkotási folyamatból.
3. Rugalmatlanság
Egy szakmai szabályt viszonylag könnyen lehet korrigálni, ha azonban
jogszabállyá válik, már sokkal nehezebb a korrekció.
4. Szankcionálás
Megjelenik egy erősen formalizált, folyamatos ellenőrzési kényszer, a bü¬
rokrácia saját képére alakítja a szabályt. A jogszabály érvényesülését biz¬
tosítani kell, ami jellemzően szankciókkal és adminisztrációval jár.