Seite 166 [166]
1. ARISTOTELÉS ATHÉNBA MEGY
Aristotelés Kr. e. 335-ben tért vissza Athénba, ahol Lykeion néven ön¬
álló filozófiai iskolát alapított." Ez a filozófiai iskola is a helyszíne után
kapta elnevezését: a tanítás az Apollón Lykeios szentélyhez tartozó
gymnasionban folyt. A tanítás itt is okfeltáró diskurzusok formájában,
sokszor a ligetben sétálgatva zajlott, ezért Aristotelés követőit a későbbi
szerzők szívesen illetik a peripatetikus jelzővel. A Lykeion a filozófus gaz¬
dag barátainak jóvoltából jelentős könyvtárral rendelkezett, és élvezte Nagy
Sándor politikai és anyagi támogatását is. De Nagy Sándor halála után (Kr.
e. 323) a makedónellenes hangok annyira megerősödtek Athénban, hogy
Aristotelés veszélyben érezte magát.
A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy az ókori görög polisok igen
szűken értelmezték a polgárjogot: alapjában két athéni polgár törvényes
házasságából való leszármazás révén válhatott valaki athéni polgárrá."
Elméletileg lehetőség lett volna arra, hogy érdemeire tekintettel
Aristotelésnek a népgyűlés határozattal kitüntetésként polgárjogot adomá¬
nyozzon, de erre nem került sor.""? Ezért amikor Nagy Sándor halála után
pert indítottak ellene asebeia (istentelenség) vádjával, gyorsan elhagyta
a várost. Sókratés halálára célozva híressé vált mondással kommentálta
menekülését: nem szeretne az athéniaknak alkalmat adni arra, hogy még
egyszer vétkezzenek a filozófia ellen. Aristotelés életének utolsó évét Euboia
szigetén, Khalkis városában töltötte."
Ha Aristotelés tanainak lényegét egy szóval szeretnénk jellemezni, akkor
azt mondhatnánk, hogy ő a , közép" (mesotés) filozófusa. Aristotelés tana¬
iban a közepet, az egyensúlyt keresi a ,túl sok"? és a ,túl kevés" között.
Érdemes idézni legnevesebb római követője, Cicero értékelését filozófiájá¬
ról. Cicero az állam vezetéséről elmélkedve kiemeli, hogy az államférfiak¬
nak őrködniük kell a polgárok érdekei fölött, az , állam testének ápolása"
során , nehogy míg egyik részéről gondoskodnak, a többit elhanyagolják."""
Ha a polgárok , egyik csoportját veszik figyelembe, a másikat elhanyagolják,
igen nagy veszedelmet, fölkelést és viszályt szabadítanak az államra." Hely¬
telen, ha az egyik vezető csak a démos érdekeire ügyel, a másik csak az
előkelőkére — ám Cicero is úgy véli, hogy kevesen képesek arra, hogy min¬
denki érdekére egyaránt ügyeljenek. Az aristotelési mediocritast, a közép¬
571 Demandt: Der Idealstaat, 112.
>72 A törteneti kontextushoz vö. Gschnitzer: Griechische Sozialgeschichte, 132-134.
573 A polgärjog adomänyozäsänak gyakorlatähoz vö. Hansen: The Athenian Democracy, 52-54.
574 Diog. Laert. 5,6-7.
57 Cic. de off. 1,86-87.
s 165 "