OCR Output

POLIS ÉS IGAZGATÁS: KÖZJOGI SZERZŐDÉSEK

mennyiséget képviseltek.?? A papiruszok alapján Rathbone is kiemeli,
a forrásokban ránk maradt metrológiai táblázatok"? elemzésére támasz¬
kodva, hogy az űrmértékek helyi eltérései miatt az ókorban szokásban volt
az egyes űrmértékek súlyban való kifejezése is."?" Ennek megfelelően a ta¬
lentum SEG 48,96 esetében is a medimnos helyi űrmértékének , hitelesíté¬
sére" szolgálhatott.

Hasonló problémával szembesült a hajós (naukléros) a ptolemaiosi
Egyiptomban is. A helyi űrmértékek kaotikus eltéréseiből adódó problémát
úgy oldották meg, hogy a gabona hajóba mérésekor használt mérőedényt
a hajóskapitány általában magával vitte, hogy a célkikötőben ugyanazzal
a mérőedénnyel mérhessék ki a leszállított gabonát."" Néhány papirusz
s hitelesített" űrmértékről tudósít.

Az eddigi megfigyeléseket összefoglalva megállapítható, hogy számos
indícium arra utal, hogy SEG 48,96 nem a természetben behajtandó gabo¬
naadó magánszemélyek részére, árverés útján történő szerződéses kiadá¬
sáról szól, hanem a már beszedett gabona fuvarozásának kiadásáról fuva¬
rozó cégeknek, azaz naukléros vállalkozóknak.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Egyiptomból számos
görög nyelvű, a hellén jogi kultúrához tartozó papirusz maradt fenn, ame¬
lyek a fuvarozási jogviszony lebonyolítását részletesen dokumentálják.???
A gabonának a hajóra szállítása, azaz a berakodás után a hajóskapitány
(naukléros, kybernétés) minden esetben kiállított egy nyugtát az átvett
gabona pontos mennyiségéről."? Ezzel a nyugtával kötelezte magát arra,
hogy a célkikötőben ugyanazt a mennyiséget fogja átadni, kimérni a fuva¬
roztatónak vagy megbízottjának. Minden esetben objektív felelősségről volt
szó, azaz a hajós a vétkességétől függetlenül felelt a beállott veszteségért
(ha például lopás, kiöntés vagy a gabona kipergése révén kissebbedett a ra¬
komány)."?" Ebből látható, hogy az ókori fuvarozási gyakorlatban két alka¬

58 Stroud: The Grain Tax Law, 54-56.

5% P.Oxy. 3455; P.Lond. 1718, és hasonléan Plin. nat. 18,62-66.

530 Dominic Rathbone: The Weight and Measurement of Egyptian Grains, Zeitschrift für Papyrol¬

ogie und Epigraphik, vol. 53, 1983, 265-275.

Így volt ez a fent már idézett P. Hibeh. 98 (-WChr. 441), Kr. e. 251, papirusz esetében is; vö.

Jakab Éva: Vectura pro mutua: Überlegungen zu TP 13 und Ulp. D. 19.2.15.6, ZRG RA (Zeit¬

schrift der Savigny Stiftung, Romanistische Abteilung), vol. 117, 2000, 255—256.

Jakab: Vectura pro mutua, 254-258.

P.Hibeh 98 (=WChr. 441), Kr. e. 251, szövegében a hajóskapitány nyugtát állít ki arról, hogy 4800

artaba árpát rakodtak a hajójába.

534 Szerződési klauzulák révén azonban szűkíthető a felelőssége, vö. A. J. M. Meyer-Termeer: Die
Haftung der Schiffer im griechischen und römischen Recht, Zutphen, Terra Publishing, 1978,
117 sgg.

©

53:

2

53:

Ss

53.

o

s 156 +