OCR Output

A POLIS FILOZÓFIÁJA

a hazugság, az embereknek azonban, mintegy gyógyszerként, hasznos, akkor
nyilvánvaló, hogy alkalmazását az orvosokra kell bíznunk, a magánembereknek
ellenben nem szabad hozzányúlniuk. [...] Ha tehát egyáltalában valakinek, akkor
csakis az állam vezetőinek áll jogában a hazugsággal való megtévesztés, akár
az ellenséggel, akár a polgársággal szemben, az állam érdekében; mindenki
másnak tilos ehhez az eszközhöz folyamodnia."

Platón többször is hangot ad azon véleményének, hogy az állami propa¬
gandára nem érvényes olyan szigorúan az igazmondás parancsa. A törté¬
nelmen végigpillantva úgy tűnik, hogy ezt a tanácsát a politikusok évezre¬
dekre megszívlelték.

Az ókor óta elterjedt nézet, hogy a társadalmi osztályok vertikális bon¬
tását, éles elkülönítését Platón egyiptomi mintára javasolta: hisz az ókori
Egyiptomban a papok, katonák és a dolgozók , kasztja" hagyományosan
elhatárolódott egymástól. Tény, hogy Platón ideális állama három alapve¬
tő társadalmi osztályra oszlik: a dolgozók, az őrök és a filozófusok osztá¬
lyára. E három társadalmi osztály nagyon különböző értékrendet testesít
meg: a dolgozók a jólét, az őrök a dicsőség, míg a filozófusok a bölcsesség
megvalósítására törekszenek. A , dolgozók" kétkezi munkával szerzik meg
a betevő falatot; az alapvető létfenntartási szükségletek kielégítéséért élnek
és dolgoznak. Ha egyesek vagyonra tesznek szert, akkor sem műveltségre,
tudásra, a művészetek elsajátítására törekszenek; megmarad földhözragadt
szemléletük. Az , őrök" a társadalom középosztálya, az államban is közép¬
vezetők. Az őrök feladata a közhatalom gyakorlása, az állami feladatok
ellátása: igazgatnak, kormányoznak, ítélkeznek, hadat vezetnek stb.

Az Állam egyik legtöbbször idézett utópikus eleme az , őrök" életvitelét
szabályozó normarendszer, amely kommunisztikus jegyeket mutat. Platón
hangoztatja, hogy az őröknek nem lehet magántulajdona, különösen az
ingatlan és nemesfémek birtoklása tilalmas számukra. Külföldre nem
utazhatnak, készpénzzel sem rendelkezhetnek, lakásuk sem zárható.?"? Az
„üvegzsebpolitika” szelsöseges megnyilvänuläsakent tehät bärki bármikor
ellenőrizheti, hogy esetleg megszegik-e a magäntulajdon tilalmat.*” Lét¬
fenntartásukhoz élelmiszer-fejadagokat kapnak a polgárok közösségétől,
egész évre előre kiutalva. Étkezéseik sem magánéleti aktusok, hanem kö¬

372 Plat. rep. 389b-c. Platón állam-koncepciójához vö. Karl-Joachim Hölkeskamp: Schiedsrichter,
Gesetzgeber und Gesetzgebung im archaischen Griechenland, Stuttgart, Steiner Verlag, 1999,
34-35.

373 Plat. rep. 420a; Tim. 18b.

374 Plat. rep. 417a

s 116 +