Page 102 [102]
2. DIKASTERION ES DISZFUNKCIO
A peres eljarasban a feleknek személyesen kellett fellépni, képviseletre
nem volt lehetőség. De a perbeszédeket nagyon alaposan át kellett gondol¬
ni, hiszen retorikai remekművekre volt szükség az esküdtbírák tömegének
meggyőzéséhez (ne felejtsük el, hogy ötszáz vagy akár ezer bíráról volt szó).
Már ebben a korban kialakult az a szokás, hogy a felek logographushoz,
hivatásos perbeszédíróhoz, szakemberekhez fordultak érveik hatásos meg¬
fogalmazása érdekében, majd betanulták a szöveget, hogy meggyőzően elő
tudják adni a tárgyaláson. A felperes és az alperes beszédének hosszát
szigorúan szabályozták. Klepsydra, vízóra mérte az egyes beszédek hosszát;
túllépés esetén megvonták a szót a beszélőtől. Először a felperes, majd az
alperes adta elő beszédét; ezt követően a bírák szavaztak.
Két szavazóurnát állítottak fel egymás mellett, és egy fonott fedél borult
a két edényre; azaz egy , szájon" benyúlva lehetett a szavazókövet az egyik
vagy a másik urnába beledobni, hogy a szavazat titkossága biztosítva legyen.
Az egyik urna a felperes, a másik az alperes számára gyűjtötte a szavaza¬
tokat. A bírák sorban az urnákhoz járultak, és titkosan szavaztak: sza¬
vazókövecsüket a személyes döntésüknek megfelelően az egyik vagy a má¬
sik peres félnek szentelt urnába dobták. A végén kiborították az urnákból
a szavazatokat, és összeszámolták: aki több szavazatot kapott, az nyerte
meg a pert.
Az esküdtszéki formában való ítélethozatal kétségtelenül széles bázisra
helyezte az igazságszolgáltatást, és némileg a korrupció, a bírák megvesz¬
tegetése ellen is hathatott. Ugyanakkor a laikus elem, a jogilag (és művelt¬
ségileg is) sokszor teljesen képzetlen bírák könnyen manipulalhatóvá vál¬
hattak, kiszolgáltatva érzelmi és politikai szimpátiáiknak. Értékítéletük
nem lehetett független bizonyos társadalmi réteghez vagy érdekcsoporthoz
való tartozásuktól, ami az objektivitás ellen hatott. Az is torzíthatta a tár¬
gyilagos döntéshozatalt, hogy a bírák napidíjára tömegesen inkább a tár¬
sadalom alsó rétegeiből származó polgárok áhítoztak. Sokan a fizetésért,
amelyből egy kisebb család napi élelme éppen kikerült, mások a tárgyaló¬
terem izgalmáért, a polgártársak személyes vagy politikai viszályaiba
pletykaszinten való betekintésért kapkodtak a bírói hivatalért.
Jól tükrözödnek ezek a diszfunkciök Aristophanes”° Darazsok cimü
vígjátékában, amelynek középpontjában az idős atya, Philokleon szinte
csillapíthatatlan törvényszéki szenvedélye áll: , Elmondom az öregünk
325 Vö. a rekonstrukciós rajzot: uo., 29.
326 Aristophanés életútjáról vö. Szepessy Tibor: Utószó in Arisztophanész vígjátékai, Budapest,
Euröpa, 1988, 790-791.
+ 101 +