Seite 96 [96]
1. SÓKRATÉS ÉS A DIALEKTIKA
amelyek mitológiai figurák hagyományos jegyeit veszik mintául — a külső
tulajdonságokat a belső, lelki jellemvonások alapján megformálva.
Sókratés tanainak középpontjában bevallottan valami , démoni" állt,
hisz ő maga emlegette mindig a daimonionját. A sókratési kiszólás (szán¬
dékos?) félreértésével az utókor démoni vonásokkal ruházta fel a filozófus
külsejét is, talán ezzel is igazolni akarva halálos ítéletbe torkolló visszás
fellépéseit, amely a tragikus esemény után hamarosan az athéni polgárok¬
ban is döbbenetet keltett.
A daimonion Sókratésnél valójában egy irracionális tényezőt jelentett,
amelyisteni hangként vezeti rá a filozófust a jó és helyes (kalon kai dikaion)
felismerésére." Az irracionalitás jelenléte meglepő az egyébként objektív
idealista világképben. A daimonion talán leginkább morális álláspontként
jellemezhető: ez a filozófus lelkiismerete, erkölcsi tudata, amely segíti őt az
élet ellentmondásai közti eligazodásban.
Sókratés életművére meghatározó lehetett korának politikai berendez¬
kedése: a fiatal demokrácia, amely Solón óta eszményként jellemezte Athén
politikai tájképét. Demandt szerint a demokrácia lényege abban áll, hogy
a törvény előtt, magánjogi jogvitában, mindenki egyenlő. A közügyekben
az egyéni teljesítmény és nem a vagyon a döntő. A szegényeknek is lehető¬
sége van arra, hogy az állam javára szolgálatokat tegyenek. Változik az
isonomia fogalmának jelentése, amely már Solón óta a demokrácia alapját
képezi."
Az isonomia, az fegyenlőség! egyrészt a törvény előtti egyenlőséget je¬
lentette az állampolgárok egymás közti jogvitáiban." Másrészt a politikai
életben, a kormányzásban is egy újfajta egyenlőség teremtődött meg, mert
a gazdag társadalmi elit arisztokratikus egyenlőségét (amely csak e szűk
rétegen belül érvényesült) felváltotta a származástól független, elsősorban
a polgárjogon alapuló alapvető jog. Ezen jog szerint elvileg bármely polgár
részt kérhetett a törvényhozó és a végrehajtó hatalom gyakorlásában, es¬
küdtként aktív tagja lehetett az igazságszolgáltatásnak is. Solón képvisel¬
te először azt az álláspontot, hogy az egyenlőség elejét veszi a zavargások¬
nak, megelőzi a polgárháborús feszültségeket, és ezáltal kiegyensúlyozott
306 A kalon kai dikaion eszméje később a római jog közvetítésével az európai jogrendek alapelvévé
vált, vö. Pólay Elemér: A római jogászok gondolkodásmódja, Budapest, Tankönyvkiadó, 1988,
50 sqq.
307 Demandt: Der Idealstaat, 38: „Vor dem Gesetz, wenn es um private Angelegenheiten geht, sind
alle gleich. In den öffentlichen Angelegenheiten entscheidet die persönliche Leistung, nicht der
Besitz. Auch dem Armen ist es erlaubt, für den Staat etwas zu leisten. — Hier wird der Begriff
der isonomia umschrieben, der seit Solon für die Demokratie grundlegend ist.”
308 Hansen: The Athenian Democracy, 29-30.
+ 95 +