OCR Output

ATHÉN VÁLSÁGBAN — SOKRATES FULLANKJAI

zelebb kerülésre, a logikus gondolkodás kikényszerítésére. Ez az Ugyneve¬
zett , sókratési módszer" az európai szellemtörténetben később fogalommá
vált.

Honnan jött Sókratés, és hogyan vált belőle első számú közellenség, akit
saját hazájában, a demokratikus Athénban halálra ítéltek?

Sókratés nem előkelő, arisztokrata család tagjaként látta meg a napvi¬
lágot. Szülei révén a kétkezi munkából élő kézműves réteghez tartozott:
apja szobrászként dolgozott, anyja bábaasszonyként. Kezdetben a fiatal
Sókratés is követte az apai hagyományt, kitanulta a kőfaragás mesterségét,
de később a filozófia felé fordult az érdeklődése. Tréfásan azt mondta ma¬
gáról, hogy , férfi bábaként" tevékenykedett, azaz anyja foglalkozását űzte.
Ezen azt értette, hogy provokatív, kérdezgető, sarokba szorító módszerével
,bábáskodik" — életre segíti az emberekben vajúdó gondolatokat. Ennek
nyomán el is terjedt a filozófiatörténetben a , bábáskodó Sókratés" ragad¬
vanynév.3

Sokratés filozófiai vagy államelméleti tanításait nehéz összefoglalni,
mert ő maga nem végzett irodalmi-szakírói tevékenységet. Gondolatait
nem foglalta írásba, tanait spontánul, a vita hevében fogalmazta meg, be¬
szélgetőpartnereinek nyilatkozataira reflektálva. Némi képet nyerhetünk
értékrendjéről két híres tanítványa, Platón és Xenophón tudósításai alapján
— bar Platónnál nehéz eldönteni, hogy az általa Sókratés szájába adott
eszmék mennyiben a , nagy mester" és mennyiben a tanítvány, azaz Platón
nézeteit tükrözik.

Jellemző, hogy Sókratés külső megjelenését is legendák övezik: a görög
szobrászatban fennmaradt, őt ábrázoló munkák tipikusan egy archaikus
toposzt követnek, amely talán Xenophón leírására vezethető vissza: kicsi,
tömzsi, öregedő férfi, lapos homlokkal, ragyás orral, pánszerű vonásokkal.
Valószínűleg nem a filozófus valódi arcvonásait örökítik meg a leírások és
szobrok, az utókor nem a tényleges fizikai megjelenés megmintázására
törekedett. Szobrait a görög művészettörténet korabeli alkotásaival össze¬
hasonlítva szembetűnő, hogy a képzőművészek hagyományosan ilyen
attribútumokkal ábrázolták a szatírok, pánok, vagy éppen Priapus arcát."
A Sókratésban rejlő , démonit" megragadó ábrázolásokkal van dolgunk,

303 plat. apol. 21D. Vö. Alexander Demandt: Sokrates vor dem Volksgericht von Athen 399 v. Chr.,
in Alexander Demandt (Hg.): Macht und Recht. Grofe Prozesse in der Geschichte, München, C.
H. Beck Verlag, 1991, 9 sqq.

304 Demandt: Der Idealstaat, 74.

305 A művészettörténészek álláspontjához vö. Ihuri Lorenz: Das Bildnis des Sokrates, Perspektiven
der Philosophie, vol. 2, 1976, 255 sqq.

+ 94 +