OCR Output

3. EMBERÖLÉS — FORENSZIKUS KONTEXTUSBAN

nem állított egyetlen tanút sem a házasságtörés momentumainak bizonyí¬
tására, többször hivatkozott a házában szolgáló rabszolganő vallomására,
de nem használta fel tanúnak.?? Pedig úgy tűnik, hogy a rabnőn kívül
sohasem látta senki Eratosthenést Euphilétos feleségével sem a vádlott
házán belül, sem annak házán kívül érintkezni. Az emberölés a ház föld¬
szintjén, a bejárathoz közel történt. A vád szerint Eratosthenést az utcáról
hurcolták be, hogy a házasságtörésen való rajtakapás látszatát keltsék.
A Drákontól származó ősi törvény úgy értelmezendő, hogy a büntethetőség
akkor zárható ki, ha a csábító megölése a csábítás tényének felfedését köz¬
vetlenül követi, tehát a felismerés keltette erős felindulás hatása alatt tör¬
ténik. Euphilétos tette akkor sem felel meg teljesen ennek az elvárásnak,
ha tényként fogadjuk el az általa sugallt házasságtörési történetet. Ellene
szól a tény, hogy saját elmondása szerint is már napokkal, esetleg hetekkel
korábban értesült a házasságtörési cselekményről, de nem tett semmit:
Mikor aztán befejezte a mondókáját, így figyelmeztettem: sBeszélgeté¬
sünkről egyetlen emberfiának sem szabad értesülnie, mert különben érvé¬
nyét veszti az is, amit megigertem!« [...] Ezután ismét eltelt négy vagy öt
nap." Eből a részletből látjuk, hogy a szolgálólány , magánvallatása" után
sem tett semmit. A jogsértő cselekményről tudomást szerezve sem felesé¬
gét, sem Eratosthenést nem vonta kérdőre. Inkább hideg számítással,
megfontoltan várt a kedvező pillanatra, amikor rajtakaphatja a csábítót, és
kegyetlen bosszút állhat rajta. Euphilétos cselekménye ugyan megfelelt
a törvény betűjének, de annak szellemét, a törvényhozó akaratát kétségte¬
lenül megkerülte.

292 A rabszolgák tanúvallomásához vö. Thür: Beweisführung, 49 sgg.
293 Lysias 1,6—21.