Page 52 [52]
6. DRAKÓN TÖRVÉNYEI
vetíti vissza erre az archaikus történeti korra. Ez azért problematikus, mert
az antropológiai és összehasonlító jogtörténeti kutatások azt mutatják, hogy
a jogfejlődés Drakón korára jellemző szintjén egyik polis vagy ókori állam
sem szabályozta az emberölés gondatlan elkövetési változatát.
A fenti meggondolások miatt a következőkben Ihür koncepcióját köve¬
tem. Ihür több publikációban is kifejtette, hogy Drakón idejében az ölési
szándék hiánya ugyan már felmerülhetett, azaz a törvényhozó már felis¬
merhette a szándékos és nem szándékos elkövetés közti különbséget, de ez
nem a tettes szubjektív tudati állapotának figyelembevételét jelentette (hisz
az a korabeli peres eljárás rendjében aligha lett volna megállapítható). In¬
kább arról lehet szó, hogy a törvényhozó és a bíróság az ölési cselekmény
elkövetési módjából (mint objektív körülményből) következtetett a tettes
cselekménye és a halál beállta közötti szorosabb vagy lazább kapcsolatra.
A halált lehet közvetlenül, saját kezűleg előidézni — vagy közvetetten, ami
azonban nem egyenlő a nem szándékos elkövetéssel.
A jog fejlődése szempontjából kétségkívül nagy jelentőségű az első lépés
az ölési cselekmények és ezzel a tett jogi minősítése közti differenciálás
terén, amely a szankcióban is kifejeződik. Szem előtt kell azonban tarta¬
nunk, hogy a korabeli jogrendszerek az eredményfelelősség talaján álltak.
Drakón célja nem a korabeli hatályos jog dogmatikai megfontolásokon
alapuló fejlesztése volt, hanem valószínűleg egy konkrét társadalmi viszály
rendezését, és ennek kapcsán az emberölési ügyek következetes bírósági
útra terelését akarta elérni.
Drakón törvénye egyáltalán nem említi az eskü alkalmazásának részle¬
teit, de a dikazein jelentéstartalma alapján joggal feltételezhető, hogy itt is
az úgynevezett , Beweisurteil" formájában való igazságszolgáltatás — mint
eljárási forma volt a mérvadó. A homérosi forrásokhoz és a mantieneiai
ítélethez képest azonban eljárásjogi újdonságnak számít, hogy a basileusok
(királyok) mellett az ,ötvenegyek", azaz az ephetések ötvenegy tagú testü¬
lete is megemlítésre kerül. Későbbi források egyértelműen tanúsítják, hogy
évszázadokkal később, Athén klasszikus korszakában is az ötvenegy ephetés
döntött az emberölési ügyekben, akik valószínűleg sorsolás útján kerültek
tisztségükbe."" Pontosabban Athén klasszikus korszakában egyes ember¬
ölési ügyek az Areios pagos tanácsa, mások az ephetések elé tartoztak.
4 MacDowell: The Athenian Homicide Law, 56; Alick R. W. Harrison: The Law of Athens, II.
Procedure, Oxford, Clarendon Press, 1971, 39-42; Edwin Carawan: Rhetoric and the Law of
Draco, Oxford, Clarendon Press, 1998, 71.
+ 51 +