OCR Output

TÖRVÉNY ÉS TÁRSADALOM

bonyolult viszály rendezését: , A tettes kiegyezést köthet, ha él az atya vagy
a fivér vagy a fiak, mindegyikükkel, vagy pedig az ellenkező fél győz a per¬
ben." Drakón törvénye után a vérbosszú is csak a bírósági út igénybevéte¬
lével gyakorolható jogszerűen; ezzel vége szakad a megengedett önhata¬
lomnak ezen bűncselekmény esetén.

A következő mondat még arra is kitér, hogy mi legyen a megoldás, ha az
aktív legitimációra jogosultak már nem élnek (több régi, nagy befolyású
gazdag családnak magja szakadt a viszályban): , Ha ezek közül egyik sem
él már, és az emberölés szándéktalan volt, és az ötvenegy ephetés meg is
állapítja aszándéktalanságot, a tettes hazatérését megengedheti a phratria
tíz tagja, ha akarja. Ezeket az ötvenegyek választják ki, előkelőségük szerint."
Drakón tehát jónak látta — az ügyek lezárása és a közösség tagjainak meg¬
őrzése céljából —, hogy a saját pliratriája vezető tagjainak megbocsátó
nyilatkozata alapján, ha bosszúra jogosult vérrokon már nem él, visszatér¬
hessenek a száműzetésben élő tettesek közül azok, akik , nem szándékosan"
— azaz nem saját kezűleg öltek (16-19. sor).

A törvényszövegben ezt követi a visszaható hatályt elrendelő klauzula
(19—20. sor): , Azok is, akik korábban követtek el emberölést, ennek a tör¬
vénynek a hatálya alá essenek." Megjegyzendő, hogy Ihür ezt a visszaható
hatályt csak az előző szakaszra (16-19. sor) vonatkoztatja.'”” Ugyanis azt
hangsúlyozza, hogy az ephetések csak ebben a kivételes esetben szavaznak
a szándékos (saját kezű) vagy szándék nélküli (közvetett) elkövetésről."??
Hisz a tettesek személye ismert volt, és az is közismert volt, hogy az elkö¬
vetők száműzetésben élnek. A törvény első felében szabályozott tényállási
fordulatokban viszont az ephetések az elkövetésről magáról döntöttek.

Végül térjünk vissza néhány szó erejéig a drakóni törvények modern
értelmezésének egyik nagy problémájára: véget nem érő szakirodalmi dis¬
kurzus folyik arról, hogy a törvényben szabályozott kétféle ölési cselekmény
megfeleltethető-e a mai fogalmaink szerinti szándékos és nem szándékos
emberölés közti differenciálásnak. A vita középpontjában az az alapvető
probléma áll, hogy a társadalom- és jogfejlődés e korai, archaikus szakaszá¬
ban feltételezhető-e a szándékos és a nem szándékos (gondatlan vagy vélet¬
len) elkövetési magatartás közötti tudatos differenciálás. Több szerző — sze¬
rintem anakronisztikusan — a modern szubjektív felelősségi kategóriákat

22 Thür: Prozesseide, 157; Thür: Die Todesstrafe, 146; Laura Pepe: Phonos. L'omicidio da Draconte
all’eta degli oratori, Milano, Giuffre, 2012, 72-73.

18 Ezzel szemben Humphreys: A Historical, 23 és Gagarin: Writing, 97 ügy fogja fel a szöveget,
hogy a visszaható hatály az egész törvényt érinti.

« 50 ¢