OCR Output

6. DRAKÓN TÖRVÉNYEI

jogi tartalma a törvény szövegének mélyreható elemzése után fog majd
pontosabban körvonalazódni.

Az első axon (IG I? 104, 10-13. sor) örökíti meg az emberölésre vonat¬
kozó új, bizonyos tekintetben korszakalkotó, a pontos jelentést illetően
viszont máig vitatott néhány sort. Majd részletes előírások következnek
a meggyilkolt rokonai és a tettes közti (magánjellegű) kiegyezésre vonat¬
kozóan, amely tipikusan a vérdíj (poiné) megfizetése árán volt elérhető."
Ezt követően normaszinten kerül rögzítésre az emberölés miatt perlésre
jogosultak köre (aktív legitimáció), amely egybeesik a vérbosszúra jogosult
személyek körével (diké phonu).""

A magyar fordítás természetesen a rossz állapotban lévő töredékes szö¬
veg általánosan elfogadott emendációja alapján készült, a tizenhét üres
betűhelyre már behelyettesítve a , kezével ölve", azaz a saját kezűleg elkö¬
vetett, közvetlen emberölést." Wolff meggyőző érvelése óta ugyanis elfo¬
gadott, hogy a buleuein a közvetett ölésre utal."

Sok vitára adott okot a törvény szövegének szokatlan fogalmazása, az
„Es [...]” kötöszöval kezdödö mondat. R. S. Stroud hangsúlyozza, hogy nem
az idő foga tüntette el a stéléről az első sor eredeti szövegét, hanem a tör¬
venyszöveg bizonyosan így kezdődött, hisz a Kr. e. 409—408-ban történt
kőbe vésés hivatali cselekmény volt, azaz a szöveg autentikus voltát az ál¬
lami szervek ellenőrizték." Hogyan magyarázható meg ez a törvényszö¬
vegben példátlan kezdés?

Minden valószínűség szerint arról van szó, hogy Megaklés és a többi
archón arra hivatkozhattak a vérfürdő után, hogy Kylón és a felkelők ha¬
láláért ők semmiképpen sem vonhatók felelősségre, hiszen a felbőszült
tömeg koncolta fel őket. Azaz vagy egyáltalán nem bűnösök, vagy ha a be¬

10

©

Drakón korában az önkéntes száműzetésbe vonulás volt az elkövető első reakciója a vérbosszú
elkerülése érdekében. Ha az elkövető már nem tartózkodott Athén földjén, akkor tudott a csa¬
lád alkudozni, egyezkedni a váltságdíjról; vö. Dem. 47,69 és Dem. 23. Drakón ezt intézménye¬
sítette, és az egyezség csak a peres eljárás keretében lett megvalósítható; vö. Phillips: Avengers,
29 és 52 sqq.

Az emberölés még Athén klasszikus periódusában is magánvádas bűncselekmény maradt, vö.
Douglas M. MacDowell: The Athenian Homicide Law in the Age of the Orators, Manchester,
University Press, 1963, 8-32; Phillips: The Law, 52-54.

Vö. Wolff: Der Ursprung, 67—70. Más nézetet képvisel a legújabb irodalomban Lorenzo Gagliardi:
Ruolo e competenze degli efeti da Draconte all’eta degli oratori, Dike, vol. 15, 2012, 50.

2 Thiir: Prozesseide, 155.

11

110

11

BE

u

Stroud: Drakon’s Law, 6 és 34 sqq.: , Even if someone kills someone without premeditation.”
Gagarin: Drakon, 6 és 98—102 álláspontja, hogy a szándékos emberölés szankcionálása , impli¬
cite" benne foglaltatik a nem szándékos emberölés szabályában, jogi szempontból értékelhetet¬
len, hibás.

+ 47 +