OCR Output

5. ISTENEK ÉS EMBEREK: AZ IRRACIONÁLIS ELEM

s Ha mi, az istennők és bírák eszerint elítéltük a bűnösöket, utána békében
legyenek." Már az első pillantásra felmerül azonban a kérdés, hogy melyik
bíróság fogalmazná meg az ítéletét azzal a feltétellel, hogy ,ha valóban
elfogták a bűnösöket". Az ítélet mindig a jogvita jogerős lezárása, amely
nem lehet feltételhez kötött. További problémát jelent, hogy a görög világ
bíróságai többnyire pusztán , igen" vagy ,nem" döntést hoztak (bűnös vagy
nem), és nem ismerték a megszövegezett ítéletet.

A fenti ellenvetések miatt a 3. § kijelentését Ihür egészen másként ér¬
telmezi. Szerinte a dikastai alatt nem esküdtek valamely testülete, hanem
a polis tisztségviselői értendők." Az általuk kiadott dikazein sem érdemi
ítélet, hanem az a dekrétum, amely a dolog eldöntéséhez szükséges esküket
fogalmazza meg. Az alperesek a 3. §-ban nem nevezhetők , bűnösöknek",
hiszen ügyüket még nem bírálták el. A bűnösséget esetlegesen megállapí¬
tó ítélet még nem létezhet, hanem csak majd a jövőben fog megszületni.
Ezért helyesebb , az elítélendők" kifejezés használata. A 3. §-ban tehát a polis
legmagasabb tisztségviselői a bűnösséget megállapító ítélet esetére írják
elő a szankciókat: vagyonvesztést és/vagy száműzetést. Az ítélet megszü¬
letésének idejére a dikazein már a múlté, az már lezajlott. Akkorra a per¬
programot (azt a bizonyítási programot, amelyet a perben le kellett foly¬
tatni) — az orákulum megerősítésével — már megformulázták (3. §), jóllehet
az ügyet még nem döntötték el.

Ennek értelmében a 3. §-tól kezdve a feliratot úgy kell értelmezni, hogy
az a perprogramot és a döntéshozókat (az igazságszolgáltató szerveket)
tartalmazza; a perprogramot a következőkben excholaként említi a szöveg
(a 4—5. § két feltételes mondata). Az 5. §-t illetően ezt az értelmet már Latte
is felismerte," az általa preferált szövegértelmezést magyarul valahogy így
fogalmazhatnánk meg: ,Ha Ihémandros gyilkos és nincs alibije, akkor
sújtson le rá az isteni büntetés; ha van alibije és nem gyilkos, akkor része¬
süljön isteni kegyelemben." A mondatból arra következtethetünk, hogy
a felperes és az alperes már előadta állítását a polis magisztrátusai előtt.
A magisztrátusok azután dikazein útján az itt olvasható rendelkezésben
egyeztek meg. Az euchola (átkozódás, elátkozás) kifejezésből viszont az
vezethető le, hogy a tényleges döntéshozatal eskü útján történt. Az eskü
tárgyát a tisztségviselők fogalmazványából lehet kikövetkeztetni: , gyilkos"
vagy , nem gyilkos".

96 Thür: Zum Dikazein, 64 sqq.
97 Latte: Heiliges Recht, 45-47.

+41 »