Oldal 34 [34]
4. TÖRVÉNYKEZÉS DRAKÓN ELŐTT — A HÉROSOK VILÁGA
parancsa és jogalapja megszűnt, a tettes a vérdíj megfizetésével megváltot¬
ta helyét (a maradás jogát) a közösségben."
Esetünkben az előzetes tárgyalások már lezáródtak, és eltelt némi idő
a bűncselekmény, az azt követő egyezkedés és az ábrázolt tárgyalás között.
Az áldozat rokonai bíróság elé idézték most a tettest, és megvádolták, hogy
a kialkudott vérdíjat nem fizette meg. A tettes ezzel szemben azt állítja,
hogy a vérdíjat maradéktalanul megfizette. Két ellentétes állítás áll egy¬
mással szemben; mindkét peres fél kitart a saját igaza mellett. A nép, a polis
polgárai két pártra szakadnak: egyesek az áldozat rokonait, mások a tettest
és rokonait támogatják. Látszólag ugyan , magánügyről" robbant ki a viszály,
de a vita a régi vérbosszú feléledésével, és ezáltal az egész közösség felboly¬
dításával, a társadalmi rend válságával fenyeget."
Homéros részletező, bár költői megfogalmazása alapján rekonstruálni
lehet az eljárás lefolyását: a tettes és a bosszúállók előadják álláspontjukat
az összegyűlt nép előtt; ezt követően a hírnökök pálcával (jogarral) a ke¬
zükben csendre intik a népet. A hírnökök közbelépése arra utal, hogy
a jelenlévők viharos formában, bekiabálva, esetleg dulakodva adtak hangot
meggyőződésüknek. A hírnökök az államhatalom jelképét, a jogart felmu¬
tatva teremtettek rendet, hogy a , bíróság" elkezdhesse a törvénykezés
hosszadalmasnak ígérkező procedúráját." Ennek menetét Homéros vi¬
szonylag pontosan ábrázolja: a , Vének" (a közösség bölcsei) kört alkotva,
„szent köveken" helyet foglaltak, majd egyik a másik után a pálcát/jogart
kézbe ragadva fölállt, és a dikazein igével kifejezett aktus aktív részeseként
cselekedett.
A dikazein igét a Homéros-fordítók az , ítélkezni" szóval adják vissza.
A jogtörténész azonban arra kíváncsi, hogy miben állt, hogyan zajlott az
sítélkezés" ezen archaikus módja. Nyilvánvaló, hogy nem , ítéletet hirdetett"
egyik bölcs a másik után, hiszen ebből jogerős ítélet csak akkor születhetett
volna, ha egybevágó szöveget ismételgetnek. Erről azonban nem lehet szó,
75 Vö. Hommel: Die Gerichtsszene, 14; Primmer: Homerische, 11—12; Wolff: Der Ursprung, 10; J.
Walter Jones: The Law and Legal Theory of the Greeks, An Introduction, Oxford, Clarendon Press,
1956, 257-258; Louis Gernet: Anthropologie de la Grèce antique, Paris, Maspéro, 1968, 377;
Artur Steinwenter: Die Gerichtszene auf dem Schild des Achilles, in Studi in onore di Siro Solazzi,
Napoli, Jovene, 1948, 13-15.
Hangsúlyozni kell, hogy ebben a korban az emberölési ügyek esetén sem avatkozott be az állam
a jogsértés szankcionálásába: a tettes üldözése, esetleg a vérbosszú alapján annak megölése,
alternatívaként a száműzetésbe kényszerítése — illetve a vérdíj kialkuvása és megfizetése révén
a megbocsátás kieszközlése a felek magáncselekménye volt.
Meneláos dikazein-jelenetére visszagondolva szembeötlő a hasonlóság: a hírnök és a jogar ott is
a peres eljárás fontos kelléke; vö. Thiir: Zum Dikazein, 431, 34. ]j.
+ 33 +