Oldal 293 [293]
OCR
292 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN tott. Az intézmények működésébe megkísérelt, illetve megvalósított folyamatos beavatkozásával és ezzel egyidejűleg, illetve ezáltal az intézményi autonómia egyre erőteljesebb zsugorításával kívánta a helyzetet orvosolni, azonban a felkínált eszközök részben természetük, részben a kodifikációs megvalósításuk okán alkalmatlanok voltak, ezzel pedig a felsőoktatás (intézmények és állam egyaránt) egy negatív spirálba került. Éppen ezért a jogszabályi környezet ezen irányú felülvizsgálata nem csupán az intézmények érdeke. Ugyanakkor kénytelenek vagyunk azt is megfogalmazni, hogy a fenti elvárás jelen pillanatban inkább tűnik utópista vágynak, semmint realitásnak. A jogalkotás gyakorlatilag minden szakmaiságot nélkülöz, teljességgel a — gyakran irreális gyorsasággal változó — politikai érdekek kiszolgálójává vált. A kormányzat folyamatosan — egyre eszkalálódó mértékben — csökkenti az intézmények autonómiáját, direkt és indirekt eszközökkel egyaránt. A tudományos támogatás odaítélésének egyre nagyobb mértékű állami monopóliuma olyan mértékben teszik kiszolgáltatottá az intézményeket, hogy azok láthatóan csöndben tűrik autonómiájuk egyre nagyobb mértékű felszámolását. Már kérdés, hogy az egyetemvezetői felelősség etikai és szakmai oldaláról közelítve épp az ilyen tendenciák elleni fellépést vagy annak elmaradását miként értékeljük. Az elkövetkezendőkben mind a jogtudomány, mind a felsőoktatási intézmények elemi érdeke, hogy e kérdéskörnek több figyelmet szenteljen. A jövőben az erre fókuszáló kutatások olyan tudományos alapot nyújthatnak az intézményi vezetések számára, amellyel maguk is proaktívan képesek fellépni annak érdekében, hogy a jogalkotó átfogóan vizsgálja felül az egyszemélyi vezetők (rektor és akadémiai vezetők, kancellár és beosztott vezetői, hallgatói önkormányzati vezetők), és a testületek — elsősorban a szenátus és a konzisztórium — önálló és tagjaira lebontott felelősségét rögzítő szabályok kidolgozását. A jelen műben megfogalmaztuk azokat a koncepcionális elemeket, amelyek alkalmasak lehetnek a további tudományos és kodifikációs teendők kiindulásához. A jelen mű nem titkolt további célja volt inspirálni a hazai jogtudományi műhelyeket, hogy ismét meginduljon a felsőoktatási jog korábban nagy hagyományokkal bíró, Madarász Tibor vagy Ficzere Lajos nevével fémjelzett kutatása, mert ha valóban megadatik a lehetőség arra, hogy a felsőoktatási intézmények maguk tehessenek javaslatot a jogi környezet kialakítására, vagy legalábbis érdemben bevonásra kerülnének, akkor kézenfekvő lenne, ha ezek tudományos megalapozása a hazai jogi karok kutatásainak eredményein alapulna. Igaz ugyan, hogy a felsőoktatást szabályozó törvénnyel szembeni elvárásként Ficzere Lajos által csaknem harminc évvel ezelőtt megfogalmazottak (ti. az legyen mentes a politika túlsúlyától, a hosszú távú stratégiai szemlélet dominálja a napi szintű érdekek megjelenítésével szemben, legyen átgondolt, ellentmondásmentes, a parciális szempontokat mellőzve komp
