OCR Output

292 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN

tott. Az intézmények működésébe megkísérelt, illetve megvalósított folyamatos
beavatkozásával és ezzel egyidejűleg, illetve ezáltal az intézményi autonómia
egyre erőteljesebb zsugorításával kívánta a helyzetet orvosolni, azonban a felkí¬
nált eszközök részben természetük, részben a kodifikációs megvalósításuk okán
alkalmatlanok voltak, ezzel pedig a felsőoktatás (intézmények és állam egyaránt)
egy negatív spirálba került.

Éppen ezért a jogszabályi környezet ezen irányú felülvizsgálata nem csupán
az intézmények érdeke. Ugyanakkor kénytelenek vagyunk azt is megfogalmazni,
hogy a fenti elvárás jelen pillanatban inkább tűnik utópista vágynak, semmint
realitásnak. A jogalkotás gyakorlatilag minden szakmaiságot nélkülöz, teljesség¬
gel a — gyakran irreális gyorsasággal változó — politikai érdekek kiszolgálójává
vált. A kormányzat folyamatosan — egyre eszkalálódó mértékben — csökkenti
az intézmények autonómiáját, direkt és indirekt eszközökkel egyaránt. A tudo¬
mányos támogatás odaítélésének egyre nagyobb mértékű állami monopóliuma
olyan mértékben teszik kiszolgáltatottá az intézményeket, hogy azok láthatóan
csöndben tűrik autonómiájuk egyre nagyobb mértékű felszámolását. Már kérdés,
hogy az egyetemvezetői felelősség etikai és szakmai oldaláról közelítve épp az ilyen
tendenciák elleni fellépést vagy annak elmaradását miként értékeljük.

Az elkövetkezendőkben mind a jogtudomány, mind a felsőoktatási intézmények
elemi érdeke, hogy e kérdéskörnek több figyelmet szenteljen. A jövőben az erre
fókuszáló kutatások olyan tudományos alapot nyújthatnak az intézményi vezetések
számára, amellyel maguk is proaktívan képesek fellépni annak érdekében, hogy
a jogalkotó átfogóan vizsgálja felül az egyszemélyi vezetők (rektor és akadémiai
vezetők, kancellár és beosztott vezetői, hallgatói önkormányzati vezetők), és a
testületek — elsősorban a szenátus és a konzisztórium — önálló és tagjaira lebontott
felelősségét rögzítő szabályok kidolgozását. A jelen műben megfogalmaztuk azokat
a koncepcionális elemeket, amelyek alkalmasak lehetnek a további tudományos
és kodifikációs teendők kiindulásához.

A jelen mű nem titkolt további célja volt inspirálni a hazai jogtudományi műhe¬
lyeket, hogy ismét meginduljon a felsőoktatási jog korábban nagy hagyományokkal
bíró, Madarász Tibor vagy Ficzere Lajos nevével fémjelzett kutatása, mert ha
valóban megadatik a lehetőség arra, hogy a felsőoktatási intézmények maguk tehes¬
senek javaslatot a jogi környezet kialakítására, vagy legalábbis érdemben bevonásra
kerülnének, akkor kézenfekvő lenne, ha ezek tudományos megalapozása a hazai
jogi karok kutatásainak eredményein alapulna. Igaz ugyan, hogy a felsőoktatást
szabályozó törvénnyel szembeni elvárásként Ficzere Lajos által csaknem harminc
évvel ezelőtt megfogalmazottak (ti. az legyen mentes a politika túlsúlyától, a hosszú
távú stratégiai szemlélet dominálja a napi szintű érdekek megjelenítésével szemben,
legyen átgondolt, ellentmondásmentes, a parciális szempontokat mellőzve komp¬