Seite 291 [291]
290 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN
a sajátosságokra tekintettel kimunkálni, tételesen rögzítve a felelősség mértékét,
az annak megállapítását kezdeményezők, illetve az arra jogosultak körét is. Ez
utóbbi keretében szükséges biztosítani az intézményi autonómia és az annak
letéteményeseként meghatározott szenátus jogosítványait, különösen a rektor
esetleges felelősségre vonásával összefüggésben, másrészt biztosítani kell e tes¬
tület és a rektor számára is a felelősségre vonás kezdeményezését a kancellár
esetében. Emellett érdemes lenne megfontolni — bár ez kétségkívül túlmutat
a felelősség kérdéskörén, azonban a fentiekben bemutatottak szerint szorosan
összefügg azzal — a kancellár jogintézményére vonatkozó hatályos szabályozás
felülvizsgálatát — részben a kiválasztás, részben a függelmi viszonyok, részben
a konzisztóriummal való kapcsolat tekintetében. Az egyébként is számos jogos
kritika tárgyát képező hazai jogalkotáson belül a felsőoktatási normákra külö¬
nösen igaz azok átgondolatlansága, a pillanatnyi politikai ötletekhez igazítása,
amelynek eredményeképpen önmagukkal és más jogszabályokkal ellentmondó,
homályos, gyakran pedig joghézagokkal terhelt normatív közegben szükséges
az intézményeket vezetni.
A felelősség megalapozásához tehát mégiscsak mindenekelőtt a jogalkotási
gyakorlat (és morál), valamint a jogszabályi környezet, elsősorban az Nftv. gyökeres
átalakítására van szükség. Ha a jogalkotó fent kívánja tartani az állami intézmények
vezetésében a kettősséget, ahhoz a hatáskörök egyértelmű és pontos meghatározása
és elhatárolása elengedhetetlen. Ahogy azt részletesen kifejtettem, a kettős vezetés
az egymással átfedésben álló egyes hatáskörökkel kétségessé teszi a jogi felelősség
megállapítását. Nyilvánvaló, hogy a mműködésért és működtetésért való felelősség
jelenlegi, szinte sommás elválasztása nem értelmezhető. Ezzel szemben célszerűen
ügyköröket és az azokért való tételes felelősséget szükséges meghatározni, és a
megfelelő vezetőhöz telepíteni. A jogalkotónak a ,puha" együttműködési kényszer,
illetve fenntartó felé tehető jelzés helyett szigorú szabályokat kell alkotnia arra
az esetre, ha a rektor működésért való felelősségét a kancellár intézkedése vagy
mulasztása befolyásolja. A külföldi példák is azt mutatják, hogy — mivel a működés
és működtetés egymástól nem elválasztható — a kettős vezetés csak akkor valósul
meg eredményesen, ha a két vezető legitimációja is azonos, azaz a kancellár kivá¬
lasztásban az intézményi autonómiának — a szenátus szerepének -— a visszaállítása
a minimális mérték, valódi hatékonyság és eredményesség — a felelősség számon
kérhető kimunkálása mellett — a rektor kancellár fölé pozicionálásával érhető el. Az
a rendelkezés ugyanis, amely révén a rektor a kancellárt kiválasztó bizottság tagja
lett, semmilyen valódi garanciát nem jelent az intézményi érdekérvényesítésben.
Amíg az etikai felelősség kimunkálása intézményi, intézményösszességi ha¬
táskör, a jogi keretek tisztázása már a kormány és a parlament hatásköre. Itt a
felelősségi szabályok újragondolásához nélkülözhetetlen a vezetési struktúra és ha¬
táskörök szabályozásának felülvizsgálata. A rektor egyszemélyi vezetői pozíciójának