Oldal 289 [289]
288 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN
hogy ezáltal is bizonyítsa, az intézmények képesek az autonómiával felelősen élni,
és adott esetben a tudomány eszközeivel a jogalkotó számára is világossá tenni,
hogy egyértelmű keretek, szabályok nélkül a meglévő jogi felelősségi rendszer sem
képes célját betölteni. A felelősségszabályozás kimunkálása azért is elemi érdeke
az intézményvezetésnek (elsősorban az akadémiai szférának), mert az elmúlt
évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy a jogalkotó a rendszerszintű műkö¬
dési zavarokat (néhány kivételtől eltekintve) nem a felelősség oldaláról, hanem a
vezetési struktúra felől közelítette meg, amely azt is eredményezte, hogy mindig
megkísérelte a vezetést közvetve saját hatáskörébe vonni, ezáltal lényegében az
autonómia területét mind intenzívebben zsugorítani. Egy egyedi, akár közös, az
MRK támogatásával megvalósuló ,minimum?" etikai szabályozás ugyanis nem
csupán a kormányzat esetleges erre irányuló megfontolásainak vehetné elejét,
hanem jól láthatóan kifejezné az egyetemek és főiskolák, illetve rektoraik felelős
intézményvezetésért való elkötelezettségét is.
Amint láthattuk, a felsőoktatás problémája több dologban gyökerezik: a leg¬
gyakoribb érv a forráshiány, amelyet az állam vagy vitat, vagy pedig a felelőtlen
gazdálkodással magyaráz; a másik az autonómiaértelmezés problematikája, amely
szorosan összefügg az előzővel, továbbá álláspontom szerint lényeges — és eleddig
kevéssé vizsgált — harmadik eredő a felelősségi szabályok kimunkáltságának hiánya.
A fentieket összegezve és azokból kiindulva elengedhetetlennek — és ha nem is az
egyetlen, de fontos feltételnek — tartom a felelősségi szabályok újragondolását: mind
az egyszemélyi vezetés (rektor és akadémiai vezetők, kancellár és beosztott vezetői,
hallgatói önkormányzati vezetők), mind a testületek — elsősorban a szenátus és
a konzisztörium — tagjaira lebontott felelősséget rögzítő szabályok kidolgozását.
Általánosságban — nem csupán az egyetemvezetői felelősség témakörére fóku¬
szálva — is kijelenthető, hogy a jogszabályi háttér rendkívüli mértékben nehezíti
a jogszerű és felelős intézményvezetést. Nyilván nemcsak a felsőoktatás területén,
hanem általános elvárás a jogalkotóval szemben, hogy a társadalomirányítás eszkö¬
zeként a megfelelő jogi ( jogszabályi) eszközt válassza meg, ott és olyan mértékben
támaszkodjon arra, ahol és amilyen mértékben kell, és engedje más, adott esetben
hatékonyabb irányítási eszközök érvényesülését. Mindezt pedig nem eseti érde¬
keitől indíttatva, ötletszerűen, hanem a történelmi előzményeket, a korszellemet
és a társadalmi realitásokat is figyelembe véve, támaszkodva a jogi és jogalkotási
kultúrára is, ellenkező esetben épp a jogalkotó tevékenysége vezet normazavarhoz,
és ezáltal társadalmi zavarhoz.! Mindez a felsőoktatás területén azt jelenti, hogy
a jogalkotónak tiszteletben kell tartania, sőt garantálnia kell az intézményi auto¬
nómiát, ennek keretei között a szabályozás lehetőségét is, ezért a kodifikációban
a keretjellegű normákat célszerű preferálnia. A jelen felsőoktatási jogalkotásra az
4 Szabó Imre: 2012, i.m. 421.