Page 287 [287]
OCR
286 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN kotmányos kölcsönhatást idézve elő; s mindezt egy szabályozási keretben, amely az intézményi önigazgatásra, az oktatás és tudomány révén a társadalom szolgálatára, és az ezek érdekében folytatott felelős és hatékony gazdálkodás szabadságára épül, és amelynek biztosításáért a vezetők számonkérhető módon felelnek. Az autonómiáról a felelősség kérdéskörére áttérve, mindenekelőtt általánosságban leszögezhetjük, hogy a felsőoktatási intézmények vezetőinek felelőssége nem szűkíthető le a jogi felelősségre. Ahogy maguk az intézmények rendkívül összetett és sajátos szervezetek, számos, más szervezetre, munkahelyre nem jellemző, egyedi jellemzővel, úgy az ebből következő felelősségi viszonyok is igen komplexek. Mindez vizsgálatukat is szükségszerűen szélesebb alapokra helyezi, kiterjesztve azt a felelősségnek a felelősségattribúció (szociál)pszichológiai elméletéből kiinduló, a vezetéstudomány megállapításaira, az etika követelményeire kiterjedő, az általam szakmainak nevezettet is magában foglaló és végül értelemszerűen az általános jogi felelősségi elveket is tartalmazó dimenzióira. A felelősségattribúcióból fakadó elemek végig jelen vannak nem csupán a vezetés pszichológiai elméleteiben és azok gyakorlati leképeződésében, de alkotórészei az etikai és a jogi felelősségnek is. A felsőoktatási intézmények vezetésében is tetten érhető mindez, azzal a különbséggel, hogy az elsősorban vállalatirányításra kidolgozott szociálpszichológiai modellek sajátosan érvényesülhetnek a felsőoktatás különös intézményi világában. A törvény az intézményi vezetőktől kötelező együttműködést vár el, amelynek teljesítése nem pusztán munkaköri feladat, abban pszichológiai tényezők is szerepet játszanak." A vállalatirányítás hagyományosan hierarchikus, ténylegesen egymásnak alárendelt, beosztott személyekkel működő szervezet vezetését jelenti. Az egyetemek, főiskolák struktúrája ennél jelentősen összetettebb. A felsőoktatással foglalkozó szakirodalom szinte egybehangzóan világít rá arra, hogy az akadémiai szabadság, a tudósok mint egyének, szűkebb szakmai közösségük mint érdekcsoport és a közülük választott és szakmai szempontból részben nekik felelős rektor (aki oktatóként maga is beosztottja valakinek) milyen szövevényes felelősségrendszerben mozog." Ebben a közegben a felelősségattribúcióra épülő vezetéselmélet általános megállapításai csak e sajátos szervezethez idomultan válhatnak érvényessé. A hazai — elsősorban állami — felsőoktatási intézmények működésében egyébként sem vagy nem elég erőteljesen jelennek meg az ún. etikus (vagy szolgáló, illetőleg ötödik szintű) vezetővel szembeni követelmények, a szociálpszichológia és a vezetéstudomány által kínált eszközök. Igaz ugyan, hogy a hazai felsőoktatási közeg ismertetőjegyei mindent felsorakoztatnak, ami szemben áll az etikus vezetés követelményével, azonban épp a jelenlegi jogszabályi helyzetben az intézmény vezetőjével, vezetői! Veres Päl - Golovics Jözsef: 2016, i.m. 17. ? Hrubos Ildik6: 2009, i.m. 298-300.
