OCR
IV. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG DE LEGE LATA ÉS DE LEGE FERENDA 283 a felsőoktatásra irányadó normatív eszközökkel. Ezzel pedig a jogalkotó egy, a polgári jogtól erősen távol álló, de egészében a tisztán klasszikus közjogi jegyeket sem magán viselő alakzatot hoz létre, Utalva a hallgatói jogviszony korábban már említett jelentőségére — tekintve mind a jogviszonyban résztvevők számát, mind az abból fakadó jogok és kötelezettségek sokféleségét és annak jogkövetkezményeit, nem csupán az egyénekre, de a társadalom egészére vetítve — indokolt annak a jelenleginél egyértelműbb, definíciót adó törvényi szabályozása, akár a mindenkori felsőoktatási törvény értelmező rendelkezései között. Ennek során a törvény kimondhatná, hogy a hallgatói jogviszony a felsőoktatási jog keretei közötti sajátos, a képzést nyújtó szervezet és az azt igénybe vevő személy közös — utóbbi felsőfokú tanulmányainak folytatása mint alapjog érvényesítésére irányuló — tevékenységét szabályozó jogok és kötelezettségek összessége, amelyek a jogviszony két alanyát egymással szemben eltérő módon és mértékben jogosítják és kötelezik, és amelyek gyakorlásának terjedelmét behatárolja egyrészt az állam a jogszabályok és egyéb közjogi szabályozók útján, másrészt ezek felhatalmazása alapján a felsőoktatási intézmény a saját belső szabályzataival. Ezzel a jogalkotó a hallgatói jogviszony fogalmát mint zsinórmértéket alkalmazhatná a részletszabályok kidolgozása során is. Továbbá indokolt az is, hogy a hatályos szabályozás helyett összetettebb és egyértelműbb rendelkezéseket fogalmazzon meg a jogalkotó, mind a hallgatói önkormányzati tisztség tudatos és felelős ellátását biztosító, azzal összefüggő kötelezettségek, mind az általános, mind pedig a specifikus fegyelmi keretszabályok tekintetében. Ehhez a jogalkotónak egy, az autonómiát tisztelő, de világos és határozott keretszabályozást kellene alkotnia, két lényeges szempontot is figyelembe véve. Fontos eredmény, hogy ez azon kivételes területek egyike, ahol az állam még valóban komolyan veszi a felsőoktatási intézmények autonómiáját, azon belül is annak önszabályozó elemét, vagy legalábbis a területen jelentkező jogalkotási inkompetenciájával szembenézve az intézmények számára szabadabb mozgásteret hagy. Ez egyfelől dicséretes, másfelől viszont az ezt szolgáló keretszabälyozäs megalkotása során több kritikus szempontot is figyelembe kellett volna, illetve a jövő jogalkotása során figyelembe kellene venni. Az egyik ilyen szempont, hogy a fegyelmi felelősség és a fegyelmi eljárás alapvető elvei és szabályai lehetőleg egységesek legyenek. Emellett figyelembe veendő az is, hogy egyrészt a fegyelmi eljárás már önmagában is súlyos következmény egy hallgató számára, ha pedig jogerős büntetéssel ér véget, akár hosszú távú hatásokkal is járhat. Másrészt felnőtt, nagykorú személyekről van szó, akiknek meg kell tanulniuk tetteik következményeivel számolni, azokért felelősséget vállalni, az intézmények számára pedig biztosítani kell, hogy a szabályok betartása akár szigorú büntetések kilátásba helyezésével is kikényszeríthető legyen. A keretszabályozás lényege a hallgatói és az intézményi érdekek kényes egyensúlyának biztosítása. A fenti célokat csak