OCR Output

IV. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG DE LEGE LATA ÉS DE LEGE FERENDA 277

fogalmazott meg, amelyről nehezen azonosítható annak pontos tartalma, ekként
számonkérhetősége is vitatható. Ebből adódik a következő kérdés: mennyiben
vizsgálható, hogy egy hallgató az adott hagyománnyal tisztában volt-e, tisztában
lehetett-e? Ha nem, akkor azért felelős-e? Egyáltalán a hagyományok tisztelete
fegyelmi felelősség körébe vonható-e? Az sem egyértelmű, hogy mi minősül egy
intézményen belül az emberi méltóság megsértésének, s az milyen magatartással
valósítható meg. Amíg azonban az úgynevezett hagyománysértés nem kifejezetten
a hallgatói önkormányzati tisztségviselő e minőségében elkövethető vétség, ez
utóbbi kapcsán nem hagyható figyelmen kívül, hogy ezen elemmel az ún. gólya¬
tábori bűncselekményt és botrányokat követően egészült ki a törvény, tehát itt egy
kifejezetten a hallgatói önkormányzat működési körében azonosított jelenséggel
szemben álló magatartás fogalmazódik meg. A hagyomány fogalmától eltérően
azonban az emberi méltóság fogalma a hatályos magyar jogrendben levezethető
az Alaptörvényből, amely kimondja, hogy az emberi méltóság sérthetetlen: min¬
den embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, illetve hogy annak
megsértésére a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása sem irányulhat."
Ugyanakkor a kérdés vizsgálatakor nem mellőzhető az Emberi Jogok Európai
Egyezménye és az EU Alapjogi Charta sem. Emellett számos alkotmánybírósági
határozat is foglalkozik a kérdéssel." Mindezekből következően a fegyelmi eljá¬
rásokhoz adott a kellő iránymutatás az emberi méltóság megsértése miatt induló
ügyekben, azonban ehhez szükséges a kellő szakmai felkészültség, az emberi mél¬
tóság nemzetközi és hazai jogszabályi és gyakorlati beágyazottságának ismerete."
Itt utalni kell arra is, hogy ezen hallgatói kötelesség másik oldalaként megjelenik a
jog arra, hogy , az oktatók világnézete és értékrendje szerint hallgatott előadások
eredményeit ne kényszerítsék rá, tehát attól eltérő véleménnyel is rendelkezhes¬
sen: nem kényszeríthető és nem késztethető. Joga van továbbá ahhoz, hogy az
oktató az ő hallgatói és emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa." Ez azt
is jelenti, hogy egy hallgató tanulmányi minősítése során hallgatói önkormányzati
tisztségviselői mivolta sem játszhat szerepet.

398 Alaptörvény II. cikk, IX. cikk (4) bek.

399 Az alkotmány és az Alaptörvény emberi méltóság felfogásának változásával és az
Alkotmánybíróság ehhez igazodó gyakorlatával foglalkozik: Deli Gergely — Kukorelli
István: Az emberi méltóság alapjoga Magyarországon, Jogtudományi közlöny, 70. évfolyam,
2015/7-8, 337—347.

10 A kérdés összetettségéhez az előző lábjegyzetben említetten túl két példa: Deli Gergely:
Emberi méltóság, történelmi narratívák és a jog, Iustum Aeguum Salutare, 11. évfolyam,
2015/1, 41-58, ill. az Alaptörvényt e szempontból (is) kritikusan vizsgáló Dupré, Catherine:
Az emberi méltóság a 2011-es magyar Alaptérvényben, FUNDAMENTUM, 15. évfolyam,
2011/4, 23-36.

11 Mezey Barna: 2014, i.m. 657.