Oldal 269 [269]
268 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN
képes, szintetizáló személyiséggel rendelkező személyek kerülnek a testületbe.
Nem csupán a hatáskörök esetleges hibás megvonása, de a nem megfelelő össze¬
tétel is eredményezheti, hogy az egyes grémiumok működésének időigényessége
és eredményessége egymással fordítottan arányos lesz, mint ahogy az erre utaló
felismerés szerint már évtizedek óta az."
A működés eme típusjegyeit sajátos kontextusba helyezi e testületek kollegiális
mivolta. Ismert olyan külföldi és hazai szakirodalmi álláspont is, amely a római
szenátus működésében gyökerező mechanizmust általánosságban negatívan ítéli
meg,*°° Allaspontom szerint azonban az egyes tárgykörök differenciált vizsgála¬
tával eljuthatunk oda, hogy bizonyos esetekben a kollegiális működés kifejezetten
indokolt és célszerű, míg más esetekben a sokkal formalizáltabb, szabályozottabb
eljárásrend a megfelelő. Azt, hogy mely ügyekben mely működési elvek érvényesül¬
nek — haa jogalkotó a szabályozást az intézményi autonómiára bízná — maguknak
az egyetemeknek, főiskoláknak kellene és lehetne eldönteniük. A szakirodalomban
gyakori, és a jogalkotó által is számos esetben — legutóbb például a konzisztórium
bevezetése során — kifejezett vélemény szerint a kétfajta hatáskör csak két külön
testületben valósítható meg, gyakran a szenátus szakértelmének hiányát hozva fel
legnyomósabb indokként." A külföldi szakirodalomban előforduló vélemények¬
kel egyező nézetem szerint azonban a két működés és a szakértelem biztosítása
akár a szenátus keretei között is elérhető, egyrészt a külső, speciális ismeretekkel
rendelkező tagok szenátusi döntéshozatalba bevonásával, másrészt a felelősség
vizsgálatának megteremtésével. 5
Látható tehát, hogy e testületek működése nem igazodik a döntéshozatali dina¬
mikához. Még súlyosabb probléma, hogy miközben a testületi hatáskörök — még
akkor is, ha a szenátus esetében fokozatos gyengülés mutatható ki — alapvetően
határozzák meg egy felsőoktatási intézmény működését, teszik ezt anélkül, hogy
e döntések meghozatalának tényleges következményei visszahatnának az abban
közreműködő testületre vagy annak tagjaira. A testületi felelősség mint olyan
közvetlenül egyáltalán nem, közvetve pedig csak elviekben jelenik meg, a testületi
tagok egyéni felelősségének kimunkálása — s ez a testületi működés leggyengébb
pontja — lényegében évszázadok óta és jelenleg is hiányzik. Maga a felelőtlenség
alapvetően éppen a testületi jellegből adódik. A kollegiális működés a maga dön¬
téshozatali sajátosságával eleve relativizálja a felelősséget, a szakértelem hiánya
pedig olyan általános hivatkozási alap, amely a felelősség alóli mentesüléshez
365 Szamel Lajos: 1986, i.m. 395.
366 Blasius, Hans: i.m. 955., Barakonyi Károly: 2012, i.m. 236.
367 Ladányi Andor: 1994a, i.m. 18., ehhez hasonlóan fogalmaz Barakonyi Károly (Barakonyi
Károly: 2004, i.m. 596.) és lényegében ugyanezen véleményt ismétli meg Keczer Gabriella
is (Keczer Gabriella: 2010, i.m. 51—52.)
368 Suksi, Markku: i.m. 369.