Page 108 [108]
III. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG KOMPONENSEI 107
ban is — a gazdasági tanács, és jelenleg ezt a szerepet tölti be a konzisztórium. "7
A jogalkotó ezen kezdeményezései olybá tűnnek, mintha magáévá tenné azt a
kritikát, amely a szenátust egy csekély hatékonyságú és szakszerűség híján álló
testületként jellemezte." Még ha ezen megállapítást fenntartások nélkül el is
fogadnánk, a jogalkotó ezen reflexiója is csak részben lenne jogosnak tekinthető,
hiszen a szenátus hatásköre alapvetően jogalkotói szándékon múlik. Ugyanakkor
hangsúlyozni kell, hogy szakszerűsége azonban részben saját elhatározásától is
függ, ugyanis a törvényi felhatalmazás keretei között működésének szabályait
szabadon megállapíthatja." E jogával élve akár a tagság kiválasztásának szem¬
pontjait megállapító rendelkezéseket kialakíthatná, akár a hiányzó szakértelem
pótlásának intézményesített rendszerét kiépíthetné. A finn példa azt mutatja, hogy
2004-ig a belső igazgatás ott is ahagyományos, az oktatók, hallgatók és egyéb dok
gozók képviseletét a döntéshozatalban biztosító testületek útján valósult meg, ezt
követően azonban igény mutatkozott a külső, elsősorban az üzleti szféra világából
érkező szakértők közreműködésére is. Ez a folyamat addig fejlődött, hogy a 2010-es
reform során a finn kormány tervei szerint a vezető testület tagjainak csupán felét
alkották volna az egyetemi polgárok képviselői, míg a másik fele külső tagokból
(a kormány delegáltjaiból és kisebb részben a támogatók képviselőiből) állt volna,
ezzel zárva ki, hogy a ,belsők" bármilyen kérdésben egymagunk dönthessenek.
A terv épp ezen bukott el, mert a finn parlament alkotmányügyi bizottsága (az
alkotmánybíróságok előzetes normakontrolljához hasonló hatáskörében eljárva)
az önkormányzathoz való alkotmányos jog sérelmét látta a megoldásban, egyúttal
azt is kimondta, hogy az önkormányzatiság nem korlátozódhat a kutatás és oktatás
kérdésére, annak a gazdálkodásra és az igazgatásra is ki kell terjednie. Éppen ezért
nem találta elfogadhatónak kizárólagos megoldásként egy olyan testület kialakítá¬
sát, ahol a belső tagok nincsenek többségben. Azt azonban maga is kiemelte, hogy
az egyetem saját maga választhat ilyen megoldást, de az csak saját elhatározásán
alapulhat, arra nem lehet kényszeríteni." A németországi példa is azt mutatja,
hogy bár az intézményi tanács mint legkisebb közös nevező kulcsszerepe vitatha¬
tatlan, de ugyanígy indokolt külső szakértőket igénybe venni. A tartományonként
eltérő normatív keretek között ennek aránya (pl. csak egy személy vagy legalább
a tagok fele, sőt akár többsége külső szakértő legyen), illetve annak módja, hogy
e külső személyek miként kerülnek az intézményi szervezetbe, a helyi politikai,
17 Roóz József arra is felhívja a figyelmet, hogy amikor az állam az intézményi testületekre
ruházza át hatásköreit, ezzel egyaránt növeli mozgásterüket és felelősségüket is. (Roóz
Jézsef: 2012, im. 133-134.)
78 Barakonyi Karoly: 2012, i.m. 236., Veres Pal — Golovics Jozsef: 2016, im. 15.
15 Nftv. 12. § (2) bek. b) pont.
180 Suksi, Markku: Finland: Reform of regional state administration and universities, European
Public Law, 16. évfolyam, 2010/3, 365-369.