OCR Output

III. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG KOMPONENSEI 77

Mindebből következik, hogy a felsőoktatási szerv hatóságnak sem tekint¬
hető, noha bizonyos esetekben a keretei között működő testület? vagy sze¬
mély? döntése a közigazgatási perek szabályai szerint, tehát a közigazgatási
hatósági határozatokkal egyező módon bírósági felülvizsgálat tárgya lehet, illetve
kivételes esetben maga ténylegesen hatósági jogkört gyakorol. Ez utóbbi elem a
külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvényből
(a továbbiakban: Elismtv.) következik, amely bizonyos esetekben a külföldi oklevelek
által tanúsított tudományos fokozat, valamely külföldi képzés sikeres elvégzését
tanúsító okirat, a hazai felsőoktatási intézményben megszerezhető alap- vagy
mesterfokozat végzettségi szintjével egyenértékű végzettségi szintet, szakirányú
továbbképzést, felsőoktatási szakképzést tanúsító oklevél elismerési eljárásának
lefolytatására jogosult hatóságként a felsőoktatási intézményeket jelöli ki." Ez
azonban csak abba a közigazgatási szervezési elvbe illeszkedik, amely szerint egyes
jogszabályok különböző (pl. racionalitási, hatékonysági stb.) okból, közigazgatási
jogkörrel, azaz végrehajtó rendelkező tevékenység gyakorlásának jogával ruház¬
hatnak fel nem közigazgatási szerveket is."

A felsőoktatási intézmény közigazgatási szervezeten belüli, a közigazgatási
(hatósági) szervektől való elhatárolása az Nftv. hatályba lépésekor nem csupán
az abban rögzített meghatározáson, hanem a közigazgatási hatósági eljárás és
szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban:
Ket.) tárgyi és személyi hatályra vonatkozó rendelkezésein is alapult." A Ket. idő¬
közben hatályát vesztette, a helyébe az általános közigazgatási rendtartásról szóló
2016. évi CL. Törvény (a továbbiakban: Ákr.) lépett. A következőkben láthatóvá
válik, hogy a két törvény alapján miként lehetséges megállapítani a felsőoktatási
intézmények közjogi státuszát. A korábban és jelenleg hatályos szabályozás átte¬

3? Lásd azt az esetet, amikor a felsőoktatási intézmény erre hatáskörrel rendelkező testülete
hallgatói jogorvoslati kérelmet elbíráló határozatot hoz, amelynek döntése közigazgatási
perben felülvizsgálható [Nftv. 58. $ (1)-(2) bek.].

Amennyiben a hallgatói jogorvoslati kérelem elbírálását az intézményi szabályzat nem
testületi hatáskörbe adja [Nftv. 58. $ (4) bek.].

4 Elismtv. 1. § (1) bek., 3. § (1) bek., 4. § (1)-(4a), (6)-(8) bek., 14/A. $.

4 Kalas Tibor: 2012a, i.m. 107.

46

43

Ehhez kapcsolódóan írja azt Patyi András, hogy el kell különíteni egymástól közszolgálati
tisztviselők jogállásáról szóló 2011. évi CXCIX. törvény szerinti közigazgatási szerveket
— amely körbe a közjogi jogi személyek egyértelműen nem tartoznak bele — a Ket. hatálya
alá tartozó, tehát a hatósági ügy szervi jogalanyaitól, amelyek nem közigazgatási szervek,
de hatósági jogkört gyakorolnak, azonban őketis csak az adott hatósági ügy és csak annak
szempontjából emeli őket a hatóságok körébe, miközben ez sem változtat nem közigazgatási
szervi mivoltukon. (Patyi András: A közigazgatási szerv és szervezet, szervtípusok, in:
Patyi András — Varga Zs. András (szerk.): Általános közigazgatási jog (az Alaptörvény
rendszerében), Budapest—Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2012, 2013, 273.)