OCR Output

48 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN

a társadalmi-gazdasági szféra képviselőiből és külső szakemberekből tanácsadó
testületként társadalmi tanács létesítését." Emellett kezdetben lehetőségként,
később kötelező jelleggel írta elő felsőoktatási intézményekben érdekegyeztető
tanács működését. 2

Az Ftv.2. az intézményi tanács tekintetében — az intézménytípustól függet¬
len egységes elnevezés, a szenátus bevezetésén kívül — látványos változást nem
hozott. A jogirodalom az Ftv.2. által meghatározott szenátusi és gazdasági ta¬
nácsi hatásköröket úgy értékeli, hogy azokban a jogalkotó azon szándéka érhető
tetten, amely arra irányul, hogy a fenntartó által biztosított pénzeszközök az
általa szánt célra kerüljenek felhasználásra." Más viszont úgy véli, hogy ezek
a testületek, tehát a szenátus mellett a gazdasági tanács is az autonómia alapját
jelentő önkormányzatiság megalapozásához hozzájárulnak." Ez jelenik meg
abban, hogy az Ftv.2. a szenátusra bízta a szervezeti és működési szabályzat,

115

illetve módosításainak elfogadását; az alapító okiratban meghatározottak fi¬

gyelembevételével a felsőoktatási intézmény képzési és kutatási feladatainak

116 működésének rendjének

118

meghatározását és azok végrehajtásának ellenőrzését;

meghatározását, " az intézményfejlesztési terv elfogadását, " az intézményfej¬

lesztési tervvel összhangban a kutatási -fejlesztésiinnovációs stratégia megalkotá¬
sát." Kifejezetten pénzügyi, gazdálkodási tárgyú hatáskörben eljárva a szenátus
fogadta el a felsőoktatási intézmény minőség és teljesítmény alapján differenciáló
jövedelemelosztás elveit, elemi költségvetését, éves, illetve éven túli kötelezettség¬
vállalási tervét és végrehajtásának ütemtervét, továbbá vagyongazdálkodási tervét
és a számviteli rendelkezések alapján elkészített éves beszámolóját." Ugyancsak

M Ftv.1. 59. § (1)-(3) és (5) bek.

12 Ftv.1. 112. § (2) bek.

13 Nadas Gyérgy: 2007, im. 252.

"4 Rózsás Eszter: Oktatási igazgatás, in: Fábián Adrián — Rózsás Eszter (szerk.): Közigazgatási
jog. Különös rész. Pécs, Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, 2011,
193-194.

15 Ftv,2.21.$ (8) bek. A 21. § (1) bek. szerint a szervezeti és működési szabályzat határozta
meg a felsőoktatási intézmény működésére és szervezetére vonatkozó rendelkezéseket,
amelynek részei: a szervezeti és működési rend, a foglalkoztatási követelményrendszer és
a hallgatói követelményrendszer.

16 Ftv.2.27.$ (1) bek.

M Ftv.2. 27. § (1) bek.

"8 Ftv.2. 27. § (3) bek. Az intézményfejlesztési tervben kellett meghatározni a fejlesztéssel, a
fenntartó által a felsőoktatási intézmény rendelkezésére bocsátott vagyon hasznosításával,
megóvásával, elidegenítésével kapcsolatos elképzeléseket, a várható bevételeket és kiadásokat,
valamint a részét képező foglalkoztatási tervben azt a létszámot, amelynek keretei között
a felsőoktatási intézmény megoldhatja feladatait.

19 Ftv.2. 27. $ (4) bek.

120 Ftv.2. 27. § (6) bek. c)—e) pont