OCR Output

I. BEVEZETÉS 25

egy átfogó, minden jelentősebb nemzeti szabályozásra is kiterjedő vizsgálat már
egy önálló kutatás tárgya lenne. Minthogy a magyar jogrendszerhez a német áll
a legközelebb, jogfejlődésünkben a legtöbb kapcsolódási pont vele mutatható ki,
továbbá tekintettel arra, hogy a hazai felsőoktatási-vezetési megoldások kidolgozása
— így a kancellária jogintézményének bevezetése — kapcsán is gyakorta hangzott el
hivatkozás a német mintára, legnagyobb részben a német szerzők művei jelennek
meg. A mind a magyar, mind a német szabályozási rokonság okán esetenként
osztrák példákkal is találkozhatunk majd. A nemzetközi vizsgálatban a másik fő
hivatkozási pont az angolszász (elsősorban az észak-amerikai és a brit) felsőok¬
tatás szabályozása és az e tárgyban keletkezett jogirodalom, részben azért, mert
azt szintén gyakorta említik példaként, részben azért, mert a világ legsikeresebb
intézményei e körből kerülnek ki, ugyancsak megjelennek brit és észak-amerikai
példák is. Ehhez képest látszólag kilóg a sorból a néhány esetben bemutatott
finn szabályozás. Ha azonban jobban belegondolunk, korántsem indokolatlan a
finnországi megoldások áttekintése, hiszen a finn felsőoktatás dinamikus fejlődése
széles körben elismert eredményeket produkál, ráadásul Finnországban szinte a
hazaival egy időben volt a felsőoktatási intézmények vezetésének szabályozásával
összefüggő reform. A finn példa bemutatásával az is láthatóvá vált, hogy a két —
lényegében ellentétes irányú — megoldás közül melyik milyen irányba befolyásolta
az adott nemzeti felsőoktatás fejlődését.

A jelen műben tárgyalt egyes jogintézmények vagy megoldások bemutatása
gyakran a korábbi, sokszor évtizedekre, vagy akár évszázadokra visszatekintő
elemzéssel kezdődik. Ezen — jogtörténet megállapításaira támaszkodó — tör¬
téneti megközelítés egyik oka részben a hazai jogi szakirodalom már említett
szűkössége, amely azt is jelenti, hogy átfogó felsőoktatási jogi művek utoljára közel
három évtizede láttak napvilágot, ugyanakkor olyan részterületeket is találunk
(a hallgatói fegyelmi felelősség körében), ahol az utolsó érdemi jogirodalmi mű
nyolcvan évvel ezelőtt jelent meg. A jogtörténeti előzmények megismerése révén
láthatóvá válik az egyes jogintézmények eltérő fejlődési íve, egyetértve a neves jog¬
történész, Illés József megállapításával, miszerint , [a] jogtörténet elméleti czélja a
jogfejlődés törvényeinek megállapitása, gyakorlati haszna pedig abban áll, hogy a
jogalkotásnak, a törvényhozásnak tudományos, biztos alapot segit teremteni." Így
tehát a műben a történeti alapokból kiindulva elemezzük a hatályos joganyagot, a
felvetett problémákra azonban már a jövőbeli kihívásokra is figyelemmel kísérlünk
meg megoldási javaslatokat tenni.

39 Illés József: Bevezetés a magyar jog történetébe. A források története. (Függelékül válogatott
forrásbelyek gyűjteménye), Budapest, Rényi Károly Könyvkiadó-vállalata, 1910, 6.