Page 375 [375]
374 MELLÉKLETEK
titokban tartották, a francia kelmefestők csupán a 18. században fedték fel (Bartha
1993). A reneszánsz festők, közülük is leginkább , Tiziano buzérgyökérből állított
elő hamuzsírral és timsóval a rózsaszínűtől a legmélyebb pirosig változó lakkokat.
Ezt krapplakk néven ismerik" (Kemendi 1989, 14)." A krapp szó a 17. századi
Hollandiából származik, ők nevezték el így a gyökér legbelső rétegének őrölt, por
alakú változatát (Finlay 2004, 188; a buzérgyökér tisztogatása közben levált, majd
megőrölt rostokat is színezőanyagként alkalmazták, ezt a ,mull vagy mullkrapp"
név jelölte N. n. 1908, 232). A buzér gyökerében található ugyanis a fő festőanyag:
az alizarin, de ,emellett purpuroxantint, purpurint, rubiadint, pseudopurpurint
és purpurozanthicarbonsavat is tartalmaz" (Hajnal 1981, 108). A középkorban
elsősorban Nagy Károly birodalmában nemesítették, termesztették, ill. dolgozták
fel, majd a 16—17. századra Hollandia vált e növény fő termelőjévé (Makkay 1994,
88; László 1983, 295). Később inkább keleten termesztettek sok buzért, az 1700-as
években már Törökorszäg fedezte „a viläg festébuzér-szükségletének 2/3-ad részét”
(Bartha 1993). A buzérgyökér egészben vagy őrleményként hordókba taposva került
forgalomba. Mivel a színe őrölt alakban sárgásvörös vagy barnásvörös színű, ezért
téglaporral, okkerrel vagy homokkal hamisították (N. n. 1908, 232). Bár 1869-ben
sikerült mesterségesen is előállítani alizarint (Bartal 1915, 539; Finlay 2004, 192), e
festőnövény mégsem merült teljesen feledésbe. A 19. század végén még hazánkban
is (pl. a Bánságban) termelték, ekkortájt azonban a legjobb minőségű ,a levantei
vagy török buzér" volt, amely Szíriában, Kis-Ázsiában, Görögországban nőtt, és
amelyet őrölt állapotban ládákba vagy bálákba csomagolva a/izari vagy /izari néven
értékesítettek (az európaiak közül az avignoni vagy francia buzér volt a legjobb,
N. n. 1908, 232). Napjainkban is használják ezt a festéket pl. Törökországban
szőnyegeken (elsősorban Nyugat- és Közép-Anatóliában, Id. Ökrösné Bartha 1993,
395). Ezenfelül manapság is készül eredeti , buzér-rózsaszín" vízfesték.. Korábban
könyvek festésére is használták (Kemendi 1989, 13), főleg azonban gyapjút, bőröket
és szöveteket festettek vele. (A törökök gyapjúfestésre nemcsak a gyökerét, hanem
: Fôldväri Melinda (2018) érthetően megfogalmazta a textilhez használt festőlé és a festőművészek
által használt lakkok közti különbséget, ezért őt idézzük: , A szerves (növényi, állati) eredetű
anyagokból színes levet főznek, amivel textilt lehet festeni [...] Ahhoz, hogy a léből kenhető
állagú festéket nyerjenek »kicsapatjäk«, v. mäs neven: lakkositjäk. Ez azt jelenti, hogy a színes
levet valamilyen szilárd, porszerű szubsztrátumra (hordozóanyagra) öntik, ami beszívja azt.
A szubsztrátum lehet fehér pigment, krétapor, timsó, különféle fémsók stb. Így készül [...] a
szerves eredetű kárminlakk, karmazsinlakk, buzérlakk."
9 — Egy londoni festékes kifejlesztett egy olyan eljárást, amellyel a buzérból , nyomás alatti szűréssel"
rózsaszín festék nyerhető, a , Winsor $z Newton cég ma is szinte teljesen ugyanezt a technikát
alkalmazza” (FINLAY 2004, 189). Vö. a következö vizfesteknevvel: „Krapplakk, rözsa [...]
igen finom, gyengéd rózsaszín" (ELEKFY 1957, 75); vö. még , Kraprózsa" (Anyagárak, Magyar
Festőipar 1928, 4. sz. 12).