Oldal 285 [285]
OCR
284 VI. A PIROS MINT SAJÁTOS SZÍN ÉS POZITÍV JELZŐ A mai kutatás két fontosabb bíborcsigafajt tart számon, amelyből bíborfestéket: elsősorban ruha-, de arcfestéket is készítettek (Finlay 2004, 366; Wagner 1934, 29. Ld. a két fajt a II. mellékletben). Valóban igaz, hogy közülük az egyikből pirosabb, a másikból inkább kékesebb szín nyerhető, pontosabban az egyik többet tartalmaz az ún. 6.6" dibrom- szóval kezdődő anyagokból, a másik viszont többet a — kék színű! — indigóból (Cooksey 2001, 751). Ez voltaképpen azt jelenti, hogy a bíborban és az indigóban fellelhető színezék , közvetlen kémiai rokonságban áll" egymással (Finlay 2004, 369). Ehhez lehet köze, hogy a bíbor és a kék szóból a 20. század elején megalkották a bíborkék színelnevezést, mellyel nem csupán egy színárnyalatot jelöltek (e színnév jelentéséhez ld. a KatLex ,,biborkék” szécikkét, ill. a ,sötét biborkék vagy ibolyakék" megfeleltetést a rózsák kontextusában: N. n. 1910, 68), hanem egyfajta indigószármazékot is (Id. PalLex III. 265). A két anyag közti vegyi összefüggés okán máig vitatott, hogy pontosan milyen színűek lehettek eredetileg a bíborral festett ruhaanyagok. A legvalószínűbb, hogy a kék és a piros közti tartományban változott a színezetük. Emiatt nem kell meglepődni azon sem, hogy a Károli Bibliában előforduló „biborruhäk”, ill. a , bíborból csinált ruhák" jelzője nem csupán a piros volt, hanem — igaz, csupán egyetlen helyen — a kék is. (A 20. századi, Szent István Társulat-féle fordításban viszont a kék helyén már a viola tűnik fel, valószínűleg azzal összefüggésben, hogy ebben a kontextusban a kék szót ‘ibolyaszin’ jelentéstinek vélik, v6. Teichmann 1939, 226). A bíbor szó — mint már szó volt róla — ma sokak szemében fokális pirost jelöl, éppen ezért a 19. század végi tudományos kutatások rendre felhívják a figyelmet arra, hogy az antik és a középkori bíbor inkább kékes (pontosabban , violaszínű") volt (MLex IV 24; vö. Goethe 2010, 92; Fél 1935, 9; Varga Sandor 1940, 302). Feltételezéseim szerint a régi forrásaink bíbor szava (szinnévként) szintén kékespiros árnyalatra utalhatott. Méghozzá úgy vélem, hogy ez a jelentés elsősorban a bársonyszin (ll. a királyszín) színelnevezés eredeti "kékespiros" jelentéséből következik, hiszen — mint már érintettük — a bíbor szóval már régóta nagyon szoros kapcsolatban áll a bársony szó. Ezt nemcsak a — nagyon korai forrásokból kimutatható (Id. Pais 1953, 78) — bíborban-bársonyban kifejezés, hanem pl. a bíborcsigák bársonycsiga elnevezése is igazolja (Mátray 1910, 30, vo. Fabian 153). Az is bizonyos, hogy a bársonycsiga elnevezés a ,bársonyt festő csiga" rövidüléseként keletkezett, hiszen még a Papai Pariz-szotar egyik latin szinnevének (conchy/iatus) forditasanal is ilyen meghatározás szerepel: , Bársony-festö tsigából való, veres bársony szinü? (PPBI, Id. NySz I. 420). Ennek alapján, és mivel az újkor hajnalán a bársonyanyagokat nem egyszerűen veresre, hanem sokszor királyszínű veresre festették (ill. még szederjesre, meggyszínre, és mivel mindezek jelentése: "kékespiros" vagy lila"), felvethető, hogy a bíbor
