Page 140 [140]
2. A VERES/VÖRÖS HÁROM JELENTÉSRÉTEGE 139
2.1. A SZiNJELENTESET VESZTETT REGI KATEGÓRIAJELÖLŐ
Saját színmintával végzett empirikus vizsgálataim mindenekelőtt arra derítettek
fényt, hogy egyes dialektusok mindennapi nyelvében a vörös ritkán alkalmazott
színnév, aminek köszönhetően elenyésző volt azoknak az interjúalanyoknak a
száma, akik az eléjük tett színmintákon azonosítani tudták ezt a színelnevezést.
Annak illusztrálására, hogy mennyire igaz ez, említhető az az eset, amikor egy
adatközlőt a piros és a vörös közötti különbségről faggattam, azt válaszolta, hogy
„en a vöröset [ertsd: a szót] nem szoktam használni, azért nem tudok rá felelni".
Az általam tanulmányozott településeken rendszerint elsősorban az idősebbek
ismerték és említették a vöröst/verest, és mivel ez a színnév — legalábbis ma már —
erősen tárgyfüggő, a megkérdezettek többsége kulturális kontextusától elválasztva
nem tudta megmutatni a vörös színt az eléjük tett homogén színmintákon.
Kutatásaim eredménye szerint a vörös alkalmazása nemcsak ritka, de az inter¬
júalanyok a kontextus nélküli, steril színmintákon legfeljebb ugyanazt tartották
vörös színűnek, amelyet korábban már a biros névvel jelöltek. Ha viszont konkrét
dolgokhoz kötötten beszéltek róla (róka bundája, hagyma héja stb.), akkor ezzel
a színnévvel semmiképpen sem egy tiszta vagy tipikus piros színt jelöltek, ha¬
nem valami kevert árnyalatot, amelyre más kontextusokban (hasonló tónusú, de
másféle tárgyak esetében) viszont inkább a sárga vagy éppen a barna színnevet
használták. Éppen ezért úgy vélem, hogy a mai vörös az élőnyelvi dialektusok
egy részében, azon belül is elsősorban az idősebb generációk körében, a sárga
vagy a barna, esetleg mindkettő színnel szoros összefüggésben áll. Ugyanakkor
ez a használati mód csupán egy másodlagos, torzult (vagy ,csökevényesedett")
szemantikát fed. Feltételezéseim szerint ugyanis abban az időben, amikor még
a veres/vörös kategóriajelölő volt, a jelentése felölelt olyan periférikus árnyalato¬
kat is (a sárga és a piros, ill. a barna és a piros színek határán lévő tónusokat),
amelyekre a mai piros jelentése — legalábbis a köznyelvben, ill. a népi dialektusok
nagy részében — nem terjed ki. Mivel ezeknek a vegyes színárnyalatoknak a je¬
lölését a piros nem — vagy csak néhány nyelvjárásban — , örökölte meg" a korábbi
kategóriajelölőtől, az megmaradhatott a vörös szö szemantikäjäban. A vörös szót
azonban, miután elvesztette eredeti jelentésmezejének legnagyobb, méghozzá
központi elemeit (a tipikus piros, ill. a kékbe-lilába hajló piros változatokat), ma
már több helyütt csak ezeknek a két színkomponenst tartalmazó, éppen ezért
meglehetősen bizonytalan megítélésű árnyalatoknak az esetében alkalmazzák, ha
egyáltalán alkalmazzák. Az általam vizsgált közösségek (általam megkérdezett)
tagjainak többsége ugyanis ezt a — lényegi színjelentését és korábbi funkcióját
elvesztő — kategóriajelölőt szinte teljesen száműzte a nyelvéből (legalábbis színt