Page 122 [122]
7. A PIROS MINT KATEGÓRIAJELÖLŐ I2I
vagyis marokén bőrrel azonosított) szattyán kizárólagos , piros" festéke pontosan
az újvilági pajzstetű. (A szöveg többféle adalékot is sorol: , guttmézga-, senegal¬
mézga-, granáthéj- és timsó"). Ráadásul e szerzetesi tollból származó szakszöveg
szerint a piros színt — a többi színnel ellentétben — már a , csávázás" (cserezés) előtt
ki szokták alakítani a csizma alapanyagán (ld. Keszler 1846, 1203).
Tehát a kosenilt bizonyosan használtak a timärok/tobakosok. A „kosenil”, ill.
a ,kermes pajzstetű" név alatt azonban nem feltétlenül a korábban már elemzett,
tölgyfán élősködő pajzstetűre (karmazsinra) kell gondolnunk, a törökös eljárással
színezett bőrök esetén szóba jöhet az ún. lengyel bíborpajzstetű/kermesz/kosenil is
(Id. a II. melléklet Kermesz szócikkénél). Utóbbi festék fontosságát mutatja, hogy e
tetűfaj szárított formában , a kelet-nyugati forgalomban a legkorábbi lengyelországi
saját áruk között szerepel", éppenséggel részben pont a kikészített bőrök mellett
(Székely 1965, 432). Hogy a lengyel kermeszt korábban a törökök előszeretettel
használhatták a bőrök festéséhez (is), a következő — 19. század eleji — magyar
ismertetés igazolhatja:
, Ukrajna ugarföldein a’ Hajdindnak valamelly vad neme terem (Polygonum minus). Ezt
Junius végén gyökerestől kitépik. Akkor gyökere valamelly apró nemű kukatzokkal van meg¬
rakva. 4 kúkaczok, mihelyest a szellőre kitétetnek, tüstént megkeménykednek. Megszáradván
kanalanként vagy mérték szerent adatnak el a" Kereskedőknek. Ha vízbe teszik, egy kevés
Timsót adván bele, gyönyör ű Skárlát színt nyer a’ vtz. [...] A’ Lengyel Zsidók, és Örmények
a Törököknek szokták eladni, kik a’ selymet, Marokint [Ertsd: marok£nt], és a lovak farkát
és serényét, úgy szinte tulajdon hajokat, szakállokat, és körmöket szokták vele megfesteni..."
Nagy László szerint a török módra dolgozó tobak(os) mesterek nem csupán egyféle
színezéket alkalmaztak, így valószínűleg a lengyel bíbortetűt is más festőanyagok¬
kal, főleg talán az olcsó és jó színtartóssággal bíró festőbuzérral (is) vegyítették,
ahogyan arról már 18. század végéről is értesülünk pl. Csapó József és Veszelszki
Antal jóvoltából (Id. Csapó 48; Vörös 2008, 334; a különböző festékanyagok szín¬
tartóságához Id. H. Hofenk de Graaff 1983, 224). A festékanyagok sokfélesége
természetesen a készterméken tapasztalható árnyalatok változatosságát vonhatta
maga után. Ráadásul még ha be is bizonyosodna, hogy a piros jelzővel illetett
„karmazsin” csizmäk tobbsége főleg a — nyelvünkben szintén a karmazsin névvel
jelölt — (lengyel) kermesz színezékétől nyerte volna el végleges színét, azzal sem
kerülnénk sokkal közelebb a csizmák valós árnyalataihoz. Hiszen a kermesz szí¬
ni Ld., À Kosenillât (Cochenille) kipétolé kukaczok”. HasznM 1825/2. 314. Vö. ,a levantei bőrök
[...] kermessel festvék” (KUBINYI 1856, 403).