Seite 120 [120]
7. A PIROS MINT KATEGÓRIAJELÖLŐ 119
kifejezetten a török korban honosodott meg a festöbuzer €s a törökpirositö (Id. Tóth
1984a, 34; Flöriän-Töth 1992, 12).
Ezek közül a- koräbban „a perzsaszönyegek szinezeseben is fontos” (ld. Mol¬
nar V. 2011, 282) — förökpirosító nevével azonban nem találkoztam másutt a hazai
textil- és bőrfestés kapcsán, csupán Tóth Béla írásaiban. Nem világos, hogy ő
milyen szakirodalomra, ill. vizsgálatokra támaszkodva állapítja meg e növény bőr¬
festőanyagként való használatát. Talán a nagy 19. századi botanikus, Dorner József
nevéhez fűződik az az elképzelés, miszerint a bőriparban is használhatták egykor
a Peganum harmalät, vagy modern magyar neven a sziriai rutafüvet, hiszen ő vette
észre elsőként, hogy Európában csupán Córdoba körül és Budapesten tenyészik ez
a — szerinte az arabokkal együtt terjeszkedő — növény (Id. Haberern 1876, 16). Min¬
denesetre már a 19. század közepén azt olvassuk erről a hazánkban a török időkben
meghonosodó növényről (egy németül publikált rövid cikkben, melynek szerzője
ismeretlen, talán Dorner?), hogy ezt a füvet egykor orvosságként és festőszerként
is használhatták (Id. N. n. 1859, 337). Hermann Ottó később szintén azt állította,
hogy ez a növény , kitűnő festékanyagot" szolgáltat, méghozzá , haragos-vörös vagy
török-veres színt, a melylyel a törökök feszeiket s más színes szöveteiket festik"
(Hermann 1878, 77; vö. „harmalovörös”, Id. RevLex XIX. 526. A förökvörös név
azonban inkább festőbuzérral festett árnyalatot jelölt nyelvünkben, Id. pl. Wagner
1844, 208; Koós 56). A PalLex azt hangsúlyozza erről a növényről, hogy , a török a
selymet, gyapjut meg a pamutot szép s tartós pirosra festi vele" (XVI. 337, vagyis
a bőr hiányzik ebből felsorolásból!). Ekkoriban egyébként már fűszernövényként
való használata is ismert (Id. pl. Wagner 1895, 515; vö. P. Hartyänyi 1978, 25, 18.
lábj. Mai török felhasználásához Id. Kargioglu et al. 2010, 447-448).
A 20. század elején különféle találgatások láttak napvilágot a törökpirosító hazai
telepítésének céljával kapcsolatban. Egyesek szerint a török hölgyek vehették hasznát
ennek a színezéknek, ők ugyanis , pirosító szerül használták" (Id. N. n. 1919, 596;
vo. b. 4. 1933, 4; Pesti-Tarjänyi 2011, 3. rész, I.). Akadt olyan vélemény is, miszerint
ezt a növényt a gazdag török főurak kizárólag bódítószerükként alkalmazhatták
(Id. Kiss 1912, 561, a törökpirosítót ugyanis a Közel-Keleten valóban használták
tudatmódosító szerként is). Mindenesetre úgy tűnik, hogy kizárólag a növény
eredeti török felhasználása az, amelyből a textilfestési eljárásokban való egykori
hasznosítására következtethetünk, viszont — jelenlegi tudomásom szerint — még
nem kellően tisztázott, hogy valóban jelentős szerepe volt-e a zörökpirosítónak a hazai
bőrök pirosra festésében. Az, hogy a csizmabőröket készítő tobakosok használták-e
vagy sem a szíriai rutafüvet vagy éppen más festékanyagot, voltaképpen azonban
nem döntő jelentőségű a csizmák valós piros színének megállapításánál.