OCR
108 III. A RÉGI KATEGÓRIAJELÖLŐ: A VERES/VÖRÖS magyar, hanem más nemzetek öltözetdarabjaként említi. Ezek a megfigyelések is azon feltételezésemet erősítik, hogy először voltaképpen a paraszti rétegek illették Piros jelzővel saját csizmáikat, hiszen a biros csizma szószerkezet elsősorban az ő viseletük jellemzése kapcsán került bele az írott forrásokba. Árulkodó ebben a tekintetben az is, hogy az egyszer piros, másszor vörös vagy veres csizmát említő szerzők közül pl. Kiss Bálint lelkész csupán gyülekezetének kézzel írt krónikájában jellemezte a csizmák színét a piros szöval (Kiss: SzRef, idézi: Kresz 1956, 135). Amikor viszont az egy évszázaddal korábban hordott ugyanilyen lábbelire tudományos írásban — méghozzá egy érvelés részeként — hivatkozott, inkább a veres szót választotta (Id. Kiss: MaR 120). Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy nem találta a tudomány választékos nyelvezetéhez méltónak a köznapi piros jelzőt (amelyet egyébként is összesen csupán kétszer használt könyvében), így mellőzte azt, választása inkább a piros szín , hivatalos" megnevezésére: a veresre esett. Azt, hogy a piros csizma a vizsgált évszázadban ténylegesen köznapi kifejezés lehetett, és minden bizonnyal az élőbeszédből, ill. a paraszti rétegek nyelvéből (táji nyelvváltozataikból) kerülhetett át a korabeli forrásokba, legjobban mégis egy Gönczi János tollából származó viseletleírás igazolhatja, ebben ugyanis egyebek mellett idézőjelbe kerül a piros csizma szerkezet. A szerző valószínűleg így jelezte, hogy a székelyek — akiknek öltözékükről ír — maguk nevezik ezeket a dolgokat az általa idézőjelbe tett (általam az alábbiakban normál betűkkel szedett) kifejezésekkel: , Kelementelkén elsajátították a vármegyeies viseletet. Ott már a férfiak nyakatlan szokmányt, az asszonyok abás szoknyát, a leányok piros csizmát viselnek." Ezek alapján úgy vélem, hogy a szóban forgó szókapcsolat a 19. században az ilyen színű csizmát még sok tájon viselő köznép körében vált felkapottá és elterjedtté, olyannyira, hogy használata egyre inkább általánossá vált az összes társadalmi rétegben, végül pedig beszivárgott az írott nyelvbe is. A források ugyanis egyértelműen arról vallanak, hogy a piros csizma csak lassan, ill. valamiféle külső nyomásra (esetleg egy/több sajátos magyar nyelvváltozat hatására?) vált elfogadottá a 19. század elejétől fogva formálódó köznyelvben, ill. az akkori — művelt férfiak által uralt — írott nyelvben. Mivel azonban talán az egykori piros színű csizmák valós árnyalatának is köze lehetett ahhoz, hogy már egyes korai (pl. a már korábban idézett 16-17. századi) forrásokban is előfordul ennek a bőrlábbelinek, ill. általában a bőrnek a 16 Gönczi János: A székely népéletből. Székely Néplap 1866 (közli KRESZ 1956; 190). Vö. ,a leányok ünnepnap mindig , piros tiklis" csizmában járnak" (NOVÁK 1913, 66; kiemelés az eredetiben).