Oldal 65 [65]
OCR
64 II. MóDSZERTAN (Ráadásul — napjainkhoz hasonlóan — a múlt századokban élt magyarokat sem jellemezte feltétlenül homogén színnévhasználat még egyazon közösségben sem, gondoljunk csak azokra az asszonyokra, akik lakókörnyezetükben a színek legjobb ismerőinek számítanak, vagy gondoljunk bizonyos festéssel és színezéssel járó egykori kézművesszakmák képviselőire, pl. a bőrkikésztő mesterekre.) Amikor tehát egy színnévről azt írjuk, hogy ennek és ennek a jelzőjeként alkalmazták, és éppen ezért talán ilyen és ilyen árnyalatokat ölelhetett fel, tudnunk kell, hogy lehetetlen vállalkozás lenne egy összefüggő és mindenkire általánosan érvényes jelentést és használatot kimutatni. Hiszen egyrészt valószínűleg nem is létezett ilyen, ill. másrészt azok a források, amelyekre a kutatások támaszkodhatnak, csupán egy adott korszak egy adott rétegének, legtöbbször a természet- vagy a társadalomtudomány különböző területein (teológia, botanika, orvostudomány, nyelvészet, történelem stb.) munkálkodó értelmiségi férfiaknak a tudását, ill. a korabeli nyelvhasználat egy-egy szeletét tükrözik. Másrészt — mint azt majd pl. a bíbor szónál látni fogjuk — akár jelentős egyéni különbségek is lehettek bizonyos színnevek használatában még az írott nyelvi adatokat szolgáltató írástudó férfiak között is. Voltaképpen tehát arról, hogy az adott színnév a társadalom többi (voltaképpen a nagyobbik) részének körében pontosan milyen árnyalatokat is fedett le, ill. hogy annak vizuális jelentése mennyire variálódott tájilag, közösségenként vagy szakmánként - sajnälatos módon — nagyon korlátozott ismeretekkel rendelkezhetünk. E módszertani korlátokat sajnos még a fent említett interdiszciplinaritásban rejlő lehetőségek is kismértékben képesek csupán feloldani. Nagy elégedetlenségre azonban nem lehet okom, hiszen a fent elemzett vizsgálati eljárás révén (a néprajzi/antropológiai és a nyelvészeti vizsgálatok sajátos ötvözésével) nyert adatok pontosan azokat a területeket fedik le, amelyekről eddig szinte alig álltak rendelkezésre tudományos ismeretek. A korábbi kutatások ugyanis főként a mai magyar írott köznyelvet vették alapul (Id. a mai magyar írott köznyelv általános célú reprezentatív korpuszaként definiált MNSz-t forrásnak tekintő magyar kutatásokat), és egyetlenegy kivételtől eltekintve (Grossmann 2016) nem tekintettek vissza a korábbi írott magyar nyelvre (amely szintén hatalmas korpuszgyüjtemenyekkel bir). Többnyire figyelmen kívül hagyták az élőbeszédet is, vagyis a mai magyar nyelv mindennapokban beszélt, akár közösségenként is (legalábbis a színekre vonatkozó szókincs tekintetében) valamelyest eltérő változatait. Végezetül, mint már hangsúlyoztam, eredetileg nem állt szándékomban semmiféle diakrón jellegű nyelvészeti vizsgálódás; jómagam soha nem végeztem nyelvészettudományi így korpusznyelvészeti stúdiumokat sem. Terepmunkáim alkalmával, vagyis a jelenlegi színosztályozási állapotok feltárása során viszont azzal szembesültem, hogy a probléma alapos körüljárása és pontos értelmezése
