Oldal 65 [65]
64 II. MóDSZERTAN
(Ráadásul — napjainkhoz hasonlóan — a múlt századokban élt magyarokat sem
jellemezte feltétlenül homogén színnévhasználat még egyazon közösségben sem,
gondoljunk csak azokra az asszonyokra, akik lakókörnyezetükben a színek legjobb
ismerőinek számítanak, vagy gondoljunk bizonyos festéssel és színezéssel járó egy¬
kori kézművesszakmák képviselőire, pl. a bőrkikésztő mesterekre.) Amikor tehát
egy színnévről azt írjuk, hogy ennek és ennek a jelzőjeként alkalmazták, és éppen
ezért talán ilyen és ilyen árnyalatokat ölelhetett fel, tudnunk kell, hogy lehetetlen
vállalkozás lenne egy összefüggő és mindenkire általánosan érvényes jelentést és
használatot kimutatni. Hiszen egyrészt valószínűleg nem is létezett ilyen, ill. más¬
részt azok a források, amelyekre a kutatások támaszkodhatnak, csupán egy adott
korszak egy adott rétegének, legtöbbször a természet- vagy a társadalomtudomány
különböző területein (teológia, botanika, orvostudomány, nyelvészet, történelem
stb.) munkálkodó értelmiségi férfiaknak a tudását, ill. a korabeli nyelvhasználat
egy-egy szeletét tükrözik. Másrészt — mint azt majd pl. a bíbor szónál látni fogjuk —
akár jelentős egyéni különbségek is lehettek bizonyos színnevek használatában
még az írott nyelvi adatokat szolgáltató írástudó férfiak között is. Voltaképpen
tehát arról, hogy az adott színnév a társadalom többi (voltaképpen a nagyobbik)
részének körében pontosan milyen árnyalatokat is fedett le, ill. hogy annak vizuális
jelentése mennyire variálódott tájilag, közösségenként vagy szakmánként - sajnä¬
latos módon — nagyon korlátozott ismeretekkel rendelkezhetünk. E módszertani
korlátokat sajnos még a fent említett interdiszciplinaritásban rejlő lehetőségek is
kismértékben képesek csupán feloldani.
Nagy elégedetlenségre azonban nem lehet okom, hiszen a fent elemzett vizs¬
gálati eljárás révén (a néprajzi/antropológiai és a nyelvészeti vizsgálatok sajátos
ötvözésével) nyert adatok pontosan azokat a területeket fedik le, amelyekről eddig
szinte alig álltak rendelkezésre tudományos ismeretek. A korábbi kutatások ugyanis
főként a mai magyar írott köznyelvet vették alapul (Id. a mai magyar írott köznyelv
általános célú reprezentatív korpuszaként definiált MNSz-t forrásnak tekintő
magyar kutatásokat), és egyetlenegy kivételtől eltekintve (Grossmann 2016) nem
tekintettek vissza a korábbi írott magyar nyelvre (amely szintén hatalmas korpusz¬
gyüjtemenyekkel bir). Többnyire figyelmen kívül hagyták az élőbeszédet is, vagyis
a mai magyar nyelv mindennapokban beszélt, akár közösségenként is (legalábbis a
színekre vonatkozó szókincs tekintetében) valamelyest eltérő változatait.
Végezetül, mint már hangsúlyoztam, eredetileg nem állt szándékomban sem¬
miféle diakrón jellegű nyelvészeti vizsgálódás; jómagam soha nem végeztem
nyelvészettudományi így korpusznyelvészeti stúdiumokat sem. Terepmunkáim
alkalmával, vagyis a jelenlegi színosztályozási állapotok feltárása során viszont
azzal szembesültem, hogy a probléma alapos körüljárása és pontos értelmezése