Seite 51 [51]
50 II. MóDSZERTAN
problémásnak mutatkozó két színtartományból (vagyis a rózsaszín és a lila színből)
szándékoltan több szerepel a minták között. (Utóbbi két színtartományt összesen
12 színminta képviseli. Sőt, ezen minták mindegyikéből készítettem kis, négyzet
alakú lapokat is, amelyeket felragasztottam egyrészt fehér, másrészt fekete A/4-es
alapra, és ezek színét is megneveztettem az adatközlőkkel, pontosan a képlékenynek
tapasztalt rózsaszín és lila kategória részletes feltérképezése céljából, Id. a 6—7. fotókat).
A színmintákkal történő feladatok azonban önmagukban nem elegendők. Ko¬
rábban már elvi kifogásként felmerült ellenük, hogy maga a Munsell-féle színrend¬
szer és szabvány is csupán a modern nyugati tudomány egy sajátos konstrukciója,
és ennek a „kitaläciönak” a használata eleve behatárolja a vele gyűjthető adatok
körét. Egyes vélemények szerint az eredetileg a pszichológiai laboratóriumokban
alkalmazott, majd onnan a terepre kikerült színmintás kísérletek tehát már az
eszközhasználatukból kifolyólag is korlátozott lehetőségekkel bírnak. Vagyis
az életidegen, kontextus nélküli (és így sok esetben semmitmondó) színlapok azo¬
nosításakor a mesterséges, hétköznapi helyzetekhez képest idegenszerű szituációba
kényszerített adatközlőktől gyűjtött adatok csupán korlátozott érvényességre tart¬
hatnak számot. Mint Dubois fogalmaz, , a színes kártyákkal végzett kísérletekben
a kutatók társadalmilag elfogadható válaszokat kapnak a társadalmi kontextusban
feltett kérdésekre, semmint primitív természetes [mentális] kategóriákat érnek
utol" (idézi Papp 2012, 45).
Az valóban kétséges, hogy mennyiben lehet az adatközlők kognitív színosztá¬
lyozását pusztán a színmintákkal végeztetett feladatok révén felfedni. Ugyanakkor
a steril színlapok alkalmazásáról nem lehet lemondani, hiszen csupán ezek révén
nyílik lehetősége a kutatónak az objektív összehasonlításra. Ha a tudományo¬
san konstruált színminták nem is cserélhetők fel kevésbé kultúraidegen kutatási
eszközökkel, kiegészíthetők olyan színes tárgyakkal és anyagokkal is, amelyek a
vizsgált személyek számára ismerősek. Jó példával járt elöl két dán antropológus,
R. Kuschel és I. Monberg (1974), akik az óceániai Bellona szigeten végeztek terep¬
munkát. Bár ők is beiktatták a színek vizsgálatába a színminták használatát, hiszen
többféleképpen is megneveztették azok árnyalatát, ill. csoportokat alakíttattak
ki belőlük az adatközlőkkel, ez utóbbi feladatok előtt azonban a színkategóriák
alternatív mintákhoz való hozzárendelését is megvizsgálták. Pontosabban miután
feljegyezték, hogy milyen színneveket használnak — az egyénenként, de csoportban
is kikérdezett — helyiek, megkérték őket arra is, hogy hozzanak a környezetükből
(a tengerből, a partról, a bozótból és a kertekből) olyan tárgyakat, amelyeknek
jellegzetes színe van, és nevezzék meg azok tónusát.
Mint utaltam rá, eddig elsősorban 60 év feletti falusi/vidéki nőkkel készítettem
interjúkat. Azért szűkítettem erre a csoportra a vizsgálatot, mert érdeklődésem