egy részlegesen előírt fejlődési sorrend, vagyis a különböző nyelvek az univerzális
kategóriáknak fokozatosan, egy előre meghatározott , evolúciós" sorrend alapján
adnak neveket (vagy dekódolják azokat — /exica/ encoding), méghozzá oly módon,
hogy verbális kifejezésükre — azonos nyelvi kritériumoknak megfelelő — alapszínne¬
veket különítenek el. Úgy vélik továbbá, hogy egy kategóriához nyelvenként csupán
egyetlenegy alapszínnév tartozhat, ill. azt is állítják, hogy bár a kategóriákhoz
tartozó színnevek cserélődhetnek a történelem folyamán, az a kognitív színosztály,
amit egyszer már elkülönítettek, ill. névvel jelöltek, mindig alapszínnévvel jelölt
kategória marad. (Vagyis sohasem tűnik el az emberek elméjéből, és sohasem válik
jeléletlenné a nyelvben, Id. ehhez B&K 1991, 15, 161, 9. jegyzet). Tulajdonképpen
tehát hipotézisük szerint a színek felfogását és kategóriákba rendeződését , az emberi
világban egyetemes elvek szabályozzák, amelyek az emberi színészlelő rendszer
biológiájából származnak" (Pléh 1997, 449).
Az a séma, amely a színosztályozás evolúciójában tetten érhető, az 1969-es hi¬
potézisük szerint következőképpen hangzik: a nyelvfejlődés első fázisában különül
el a fehér és a fekete. A másodikban a piros, majd hozzájön ehhez a harmadikban
a zöld vagy a sárga, a negyedikben a zöld és a sárga közül az, amelyik még addig
nem különült el, az ötödik szakaszban a kék, a hatodikban a barna. Végül a hete¬
dik, utolsó stádiumban megjelenik a lila, a rózsaszín, a narancssárga és a szürke,
de ezek már változó sorrendben:
I. fehér és fekete
II. piros
III. zöld vagy sárga
IV. sárga vagy zöld
V. kék
VI. barna