OCR Output

és kezdődött meg minden oldalról a roham a falak ellen. A samnisokban, amíg
nem láttak fegyvereseket a falakon, még volt elég bátorság ahhoz, hogy távoltartsák
az ellenséget a várostól. (6) De most már nem távolról, hajítófegyverekkel, hanem
közelharcban folyt a küzdelem, a rómaiak nagy nehezen felküzdötték magukat
a síkságról a falakra, és miután a terep nehézségeit legyőzték — márpedig et¬
től tartottak jobban —, könnyen felvették a harcot a gyengébb ellenséggel, egy
szintbe kerülve velük. (7) A samnisok erre már otthagyták a tornyokat és a fa¬
lakat, mindnyájan a forumra szorultak vissza, ahol utolsó erejükkel még egy kis
ideig kísértették a hadiszerencsét, (8) majd eldobálták fegyvereiket. Nagyjából
11 400 ember adta meg magát feltétel nélkül a consuinak, és mintegy 4880-at
vágtak le.

(9) Ez történt Cominiumnál és Aguiloniánál. A két város között félúton, ahol
a harmadik csatára számítottak, nem találták az ellenséget. Amikor ugyanis azok
hét mérföldnyi távolságba értek Cominiumtól, övéik visszahívták őket, így
mindkét csatából kimaradtak. (10) Sötétedéskor, amikor már látótávolságba
értek a tábortól és Aguiloniától, a mindkét irányból felhangzó csatazaj hallatán
megálltak. (11) Majd meglátták a rómaiak által felgyújtott táboruk messze
terjedő lángjait, a vereség még biztosabb jelét, így aztán nem vonultak tovább.
(12) Ott helyben, azonmód fegyveresen leheveredtek, így töltötték nyugtalan
éjszakájukat, szüntelen várakozásban és félve a reggeltől. Kora hajnalban nem
tudták, merre induljanak, de pánikszerűen futásnak eredtek, amikor megpillan¬
tották a rómaiak lovasságát, (13) amely a városból éjszaka eltávozott samnisok
üldözése közben bukkant rá a sánc és előőrsök védelme nélkül táborozó sereg¬
re. (14) A nagy embertömegre Aguilonia falairól is felfigyeltek, és már nyomuk¬
ban volt a légiók néhány coZorsa is. A gyalogság azonban nem érte utol a mene¬
külőket, a lovasság is csak az utóvédjükből vágott le mintegy 280 embert. (15)
Félelmükben sok fegyvert hátrahagytak, sőt 18 hadijelvényt is. A sereg többi

része a nagy ijedelem után épségben ért el Bovianumba.

44.

(1) Mindkét római sereget örömét növelte a másik sikere. A két consul — mind¬
egyik a másik tanácsára — átengedte a várost a katonáknak szabadrablásra, majd
a kifosztott házakat felgyújtatták. (2) Aguilonia és Cominium ugyanazon a napon
lett a lángok martaléka, és a consulok — a légiók és a maguk kölcsönös szeren¬
csekívánatainak kíséretében — egyesítették táborukat. (3) A két sereg színe előtt
Carvilius is megdicsérte és megjutalmazta katonáit, kit-kit érdeme szerint;
Papirius pedig, akinek serege az ütközetben, a tábornál és a város körül több¬
szörösen kivette részét a küzdelemből, Spurius Nautiusnak, Spurius Papiriusnak,
az unokaöccsének, valamint négy cenzuriónak és a hastatusok egyik manipulusä¬

628