OCR Output

hogy minden férfi válasszon ki egy másikat, egészen addig, amíg számuk 16 000¬
re nem nő. Ezt a sereget a nemesség felesketésére szolgáló bekerített helyet
borító ponyváról lenvászonlégiónak nevezték.! Pompás fegyvereket és forgós
sisakot kaptak, hogy kitűnjenek a többiek közül. (13) A sereg többi része vala¬
mivel több mint 20 000 főt számlált, és sem daliás testalkat, sem katonai dicső¬
ség, sem felszerelés tekintetében nem maradt el a lenvászonlégió tagjai mögött.
Ez a hatalmas tömeg, a samnisok színe-virága táborozott Aguilonia mellett.

39.

(1) A consulok elindultak a Városból; elsőnek Spurius Carvilius, akire az előző
évi consul, Marcus Atilius Interamna területén hátrahagyott régi légióit bízták.
(2) Ezekkel vonult Samniumba, és miközben az ellenség babonás praktikákat
űzött és titkos gyűléseket tartott, rohammal elfoglalta a samnisoktól Amiternum
városát. (3) Itt körülbelül 2800 embert öltek meg, és 4270-et ejtettek foglyul.
(4) Papirius a senazus döntése értelmében új sereget sorozott, és bevette vele
Duronia városát. Kevesebb foglyot ejtett, mint tiszttársa, de jóval több ellenséget
ölt meg. Mindkét helyen bőséges zsákmányt szereztek. (5) Ezután a consulok
végigportyázták Samniumot, különösen Atina területén pusztítottak, mígnem
Carvilius elérkezett Cominium alá, Papirius pedig Aguiloniához, ahol a samnisok
főereje táborozott.

(6) Aguiloniánál jó darabig nem küzdöttek teljes erővel, bár nem is szünetel¬
tek az összecsapások. Ha az ellenség veszteg maradt, provokálták, ha ellenállt,
meghátráltak előle, támadás helyett inkább csak fenyegették — így telt a nap.
Miközben folyt a , húzd meg, ereszd meg" játék, a legcsekélyebb fejleményről is
vitték a híreket a húsz mérföldnyire lévő másik római táborba, (7) és a másik
consul tanácsai a távolból is befolyásolták minden lépésüket. Carvilius is, minél
inkább közeledett Aguiloniánál a döntő összecsapás, egyre inkább arra fordí¬
totta figyelmét az ostromlott Cominium helyett. (8) Lucius Papirius, miután
minden szükséges előkészületet megtett az ütközetre, megüzente tiszttársának,
hogy ha a jósjelek is kedveznek, szándékában áll másnap megütközni az ellen¬
séggel; (9) ezért Carvilius teljes erővel folytassa Cominium ostromát, hogy
a samnisoknak ne legyen lehetőségük segítséget küldeni Aguiloniához. (10)
A futárnak egy napja volt az útra. Még az éjjel vissza is érkezett, és jelentette,
hogy a másik consul egyetért tiszttársa döntésével.

(11) Papirius, alighogy elküldte a futárt, gyűlést tartott. Hosszan beszélt ál¬
talában a háború jellegéről, majd az ellenség mostani fegyverzetéről, amely csil¬

! Érdemes megjegyezni, hogy a IX. 40. 3 szerint a szintén , felszentelt" ezüstfegyverzetű
samnis légió vászontunikát viselt — így az elnevezés akár innen is származhat.

623