OCR
nyokon és falakon fegyvert, vitézt sehol nem látni, visszatartotta katonáit, akik mindjárt meg akarták mászni az elhagyott falakat, nehogy valami rejtett csapdába rohanjanak. (7) Parancsot adott, hogy a latin szövetségesek két turmaja lovagolja körbe a falakat, és kémleljen ki mindent. A lovasok látták, hogy a városnak ugyanazon a részén nyíló két szomszédos kapu nyitva áll, és ezen az útvonalon felfedezték az ellenség éjszakai menekülésének nyomait is. (8) Ekkor óvatosan odalovagoltak a kapukhoz, biztos helyről benéztek a városba, amelyet egyenes utcák szeltek át, és jelentették a consu/nak, hogy Feritrumot kiürítették; ezt tanúsítja a város kétségtelen elhagyatottsága, a menekülők friss nyomai és az éjszakai fejetlenségben elhagyott, szanaszét heverő sok holmi. (9) Erre a consul seregével megkerülte a várost, és odavonult, ahol a lovasok jártak. A kapuktól kis távolságra állapodott meg, és beküldött öt lovast, hogy hatoljanak be bizonyos távolságra, és ha mindent rendben találnak, hárman maradjanak ott, ketten pedig térjenek vissza, és jelentsék neki, mit tapasztaltak. (10) Amikor a felderítők visszatértek, és közölték, hogy behatoltak odáig, ahonnan minden irányban szétnézhettek, és mindenütt csendet és elhagyatottságot észleltek, (11) a consul azonnal behatolt a városba néhány harckész coZorsszal, meghagyva, hogy a többiek közben építsenek erődített tábort. (12) A bevonuló katonák betörték az ajtókat, de csak néhány öreget és beteget találtak, valamint hátrahagyott holmikat, amelyeket nehéz lett volna elszállítani. (13) Ezeket széthordták. A foglyoktól megtudták, hogy közös terv alapján több szomszédos város lakói is a menekülést választották; az ő városukból az első őrségváltáskor menekültek el, és a rómaiak valószínűleg a többi várost is üresen fogják találni. (14) A foglyok vallomása igaznak bizonyult; a consul pedig birtokba vette az elhagyott városokat. 35. (1) A másik consulnak, Marcus Atiliusnak korántsem volt ilyen könnyű dolga. Arra a hírre, hogy a samnisok Luceriát ostromolják, odavezette légióit, és a város határában találkozott az ellenséggel. Az elkeseredés kiegyenlítette a küzdők erejét. (2) A csata váltakozó szerencsével folyt, és döntetlenre végződött. Az eredmény mégis a rómaiakra nézve volt gyászosabb, egyrészt mert nem voltak hozzászokva a vereséghez, másrészt mert nem csata közben, inkább a visszavonulásnál derült ki, mennyivel többet vesztettek halottakban és sebesültekben. (3) Így a táborban akkora rémület vett erőt rajtuk, hogy ha ez harc közben fogta volna el őket, súlyos vereséget szenvedtek volna. Az éjszakát így is rettegésben töltötték, minden pillanatban attól tartottak, hogy a samnisok megrohanják táborukat, vagy kora hajnalban kell közelharcra kelniük a győztesekkel. (4) Az ellenség veszteségei kisebbek voltak, de a lelkiállapota nem volt jobb. Amint megvirradt, szerettek volna harc nélkül elvonulni. De csak egyetlen út 617