OCR Output

Publius Decius consuiról, akinek kiválóságát már oly sok közös tisztségviselés
alkalmával megtapasztalhatta? (3) Senki mást nem venne maga mellé szíveseb¬
ben. Ha Decius vele van, nem lesz kevés a serege, és sohasem lesz túl sok az
ellenség. De ha tiszttársának más az óhaja, akkor adják melléje segítőtársnak
Lucius Volumniust.

(4) A nép, a senatus, de még tiszttársa is teljes mértékben Fabiusra bízta
a döntést, és amikor Decius kijelentette, hogy készséggel útra kel akár Samniumba,
akár Etruriába, szavait olyan lelkesedéssel és szerencsekívánatokkal fogadták,
mintha már előre a győzelmet ünnepelnék, és mintha nem is a consulok hadve¬
zéri megbízatásáról, hanem már a diadalmenetükről döntöttek volna.

(5) Néhány történetírónál azt találom, hogy Fabius és Decius hivatalba lépé¬
sük után azonnal elindultak Etruriába, és nem tesznek említést semmiféle né¬
zeteltérésről a tiszttársak között a feladatok kisorsolása dolgában, amit az előbb
elbeszéltem. (6) Mások viszont nem érik be ennek a viszálykodásnak az elbe¬
szélésével, hanem még hozzáteszik, hogyan vádaskodott Appius a nép előtt
a távollévő Fabius ellen, amikor pedig a consul visszaérkezett, praetor létére
milyen makacsul szembeszegült vele; sőt a tiszttársaknak egy másik összecsa¬
pásáról is beszélnek, amelyben Decius azt akarta elérni, hogy mindegyikük a neki
juttatott feladattal törődjön. (7) Attól az időponttól kezd bizonyossá válni az
események folyása, amikor mindkét consu/ elvonult a háborúba.

Még mielőtt azonban a consulok Etruriába érkeztek volna, a gall senók ha¬
talmas sereggel Clusium alá vonultak, hogy ostrom alá vegyék a római légiót és
táborát. (8) Scipio, a tábor parancsnoka a sereg csekély számát jó terepválasz¬
tással akarta ellensúlyozni, ezért csatasorát felvezette a város és a tábor között
emelkedő dombra. (9) De ahogy az hirtelen döntéseknél lenni szokott, seregét
kellő felderítés nélkül vezette a magaslatra, amelyet a másik oldalról felnyomu¬
ló ellenség már elfoglalt. Így légióját az ellenség hátba támadta, és minden ol¬
dalról körülzárta. (10) Egyes tudósítások szerint a légiót egy szálig le is kasza¬
bolták, hírmondó sem maradt belőlük, (11) és a Clusiumtól már nem messze
járó consulok csak akkor értesültek a vereségről, amikor gall lovasok tűntek fel
előttük, akik a megölt rómaiak fejét lovuk nyakába akasztva vagy lándzsájukra
tűzve hordozták, győzelmi mámorukban szokásuk szerint harci dalokat kurjon¬
gatva. (12) Mások szerint ezek nem gallok, hanem umberek voltak, és a vereség
nem volt ilyen súlyos: csak a Lucius Manlius Torguatus /egatussal takarmany¬
szerzésre kivonult embereket kerítették be, de Scipio propraezor a táborból se¬
gítségükre sietett, újrakezdődött a csata, a győztes umberek vereséget szenved¬
tek, és visszavették tőlük a foglyokat és a zsákmányt. (13) Valószínűbb azonban,
hogy ezt a vereséget a rómaiak nem az umberektől, hanem a galloktól szenved¬
ték el, mert a gallok támadásától való rettegés, amely már addig is oly sokszor

608