Seite 606 [606]
egyszer a censorságot,! és éppen olyan híressé tette őket egyetértésük, mint
tetteik ragyogó dicsősége. Hogy ez az egyetértés nem maradt tartós, annak oka
véleményem szerint inkább a rendek, mint a kettőjük viszálykodása volt. (3)
A patríciusok ugyanis el akarták érni, hogy a sorshúzás mellőzésével Fabiusra
bízzák az etruriai háborút, Decius azonban a plebejusok rábeszélésére ragasz¬
kodott a sorsoláshoz. (4) A senatusban mindenesetre vita támadt, és miután itt
Fabius pártján volt a többség, az ügyet a nép elé terjesztették. A nép előtt — ka¬
tonaemberek lévén, akik inkább tetteikre, mint szavaikra támaszkodnak — rövi¬
den fejtették ki véleményüket.
(5) Fabius kijelentette: megalázó lenne, ha más szedné le annak a fának a gyü¬
mölcsét, amelyet ő ültetett. O hatolt be a ciminusi erdőbe, ő nyitott utat az út¬
talan rengetegben a római háborúnak." (6) Miért zaklatták őt vénember létére,
ha úgyis másra akarták bízni a háborút? Majd lassanként azzal a szemrehányás¬
sal is előhozakodott, hogy ellenfelet választatott maga mellé, nem pedig segítő¬
társat a hatalomban, és hogy Decius megunta három közös tisztségviselésük
folyamán kialakult egyetértésüket. (7) Végül kijelentette: csak annyit kér, hogy
ha bármilyen feladatra méltónak találják őt, akkor ebbe a háborúba küldjék.
Ő elfogadta a senazus határozatát, és alá fogja magát vetni a nép döntésének is.
(8) Publius Decius viszont a senazus igazságtalan eljárását panaszolta fel. Az
atyák — mondta -, amíg csak módjuk volt rá, minden követ megmozgattak, hogy
a plebejusok elől elzárják a magasabb tisztségekhez vezető utat. (9) Most pedig,
miután az érdem saját erejével kiküzdötte, hogy az emberek minden csoportjá¬
ban megkapja az őt megillető tiszteletet, azon mesterkednek, hogy keresztül¬
húzzák nemcsak a nép szavazatait, de a szerencse döntéseit is, és néhány ember
hatalmától tegyék függővé mindezt. (10) Eddig a consulok mindig sorshúzással
osztották meg a feladatokat. Most a senatus sorshúzás nélkül adna Fabiusnak
megbízatást. (11) Ha ezt azért teszik, hogy Fabiust megtiszteljék — nos, Fabius
annyi szolgálatot tett neki és az államnak, hogy ő maga is hozzájárulna dicső¬
sége növeléséhez, de azért ne az ő megszégyenítése árán tündököljön. (12) Hisz
ki ne látná világosan, hogy ha az egyetlen veszélyes és nehéz háborút a sorshú¬
zás mellőzésével az egyik consulra bízzák, azzal a másik consult fölöslegesnek és
hasznavehetetlennek nyilvánítják? (13) Fabius etruriai haditetteivel dicsekszik
— nos, Publius Decius is szeretne dicsekedni, sőt azt a tüzet, amelyet amaz csak
betemetett és otthagyott, és a lángja azóta is hirtelen fel-felcsap és elharapódzik,
ő talán el is oltaná. (14) Végül: ő szívesen átengedi tiszttársának a tisztségeket
és jutalmakat is kora és méltósága iránti tiszteletből, de ahol veszedelemről és
1 Kr.e. 308-ban és 297-ben, illetve 304-ben.
2 V6. IX. 35. 1-40. 21.
605