OCR Output

ellenség között, és megfigyelték, hogy a hadijelvények már kivonultak, csekély
fegyveres kísérettel, a zsákmányt pedig most indítják el őrizet alatt; a menet
nehézkesen mozog, mindenki csak saját érdekével törődik, nincs köztük sem¬
miféle egyetértés, sem határozott vezetés.

(9) Az időpont igen alkalmasnak látszott a támadásra, és már a nap is felke¬
lőben volt. Ezért megfúvatta a kürtöket, és rátámadt az ellenséges menetre. (10)
A csak részben felfegyverzett és a zsákmánytól is akadályozott samnisok közül
néhányan erőltetett menetbe kezdtek, maguk előtt hajtva a zsákmányt, mások
megzavarodva megálltak, mert nem tudták, mi lenne biztonságosabb: tovább¬
vonulni vagy visszatérni a táborba. Amíg tétováztak, lerohanták őket. A róma¬
iak már a sáncon is átjutottak, a táborban is általánossá vált az öldöklés és a zűr¬
zavar. (11) A samnisok vonulását nemcsak az ellenséges támadás zavarta meg,
hanem foglyaik váratlan lázadása is: néhányan kiszabadultak, majd kezdték
eloldozni a többieket is, (12) mások a málhába csomagolt fegyvereket lopkodták
ki, és a menetoszlopba vegyülve olyan kavarodást okoztak, amely jobban meg¬
rémítette a katonákat, mint maga az ütközet. (13) Egy emlékezetes hőstettet is
végrehajtottak: megtámadták Statius Minaciust, az ellenség fővezérét, aki oda¬
lovagolt, hogy buzdítsa az egységeket. Szétverték a kíséretében lévő lovasokat,
körülvették, elfogták, és azonmód lóháton a római consul elé hurcolták. (14)
A csatazajra visszatért a samnis előőrs, így a már-már elveszett csata újrakez¬
dődött, de még így sem tudtak tovább ellenállni. (15) Mintegy 6000 volt az
ellenséges halottak száma, 2500 az elfogottaké, közöttük 4 katonai ribunus.!
30 hadijelvényt zsákmányoltak, és — ami a győztesek legnagyobb örömére szol¬
galt — kiszabadítottak 7400 foglyot, sőt a szövetségesektől ejtett rengeteg zsák¬
mányt is visszaszerezték. A tulajdonosokat rendeletben szólították fel, hogy
a megadott napon jöjjenek oda, azonosítsák és vigyék el, ami az övék. (16)
Mindazt, ami nem talált gazdára, a katonák kapták meg, de el kellett adniuk
zsákmányrészüket, hogy a szívük csak a fegyverükhöz húzzon.

21.

(1) A Campania területét végigdúló pusztítás Rómában nagy nyugtalanságot
keltett. (2) Ráadásul éppen azokban a napokban érkezett Etruriából a hír, hogy
Volumnius seregének elvonulása után az etruszkok fegyvert fogtak, Gellius
Egnatius, a samnis vezér pedig nemcsak az umbereket biztatja lázadásra, de
a gallokat is nagy pénzösszeggel igyekszik maga mellé állítani. (3) Ezektől
a hírektől megrémülve a senazus elrendelte, hogy hirdessenek törvénykezési
szünetet, és minden rendű és rangú embert sorozzanak be. (4) Nemcsak a szabad

! Livius a samnis katonai rangokat is római mintára képzeli el.

601